Van Persie Manchesterben folytatja - hivatalos

FFT

2012. augusztus 15., szerda 21:30, frissítve: csütörtök 07:11

Az Arsenal és a Manchester United is hivatalos honlapján jelentette be, hogy megegyeztek Robin van Persie klubváltásáról.

Véget ért a Van Persie-saga: az Arsenal és a Manchester United is hivatalos honlapján jelentette be, hogy megegyeztek Robin van Persie klubváltásáról.

A holland támadónak már csak a személyes feltételekről kell megegyeznie új klubjával (nyilván ez nem lesz gond, valószínűleg a háttérben már meg is történt), és persze át kell esnie az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon.
„Az Arsenal megerősíti, hogy megállapodott a Manchester Uniteddal Robin van Persie átigazolásáról. Van Persie csütörtökön utazik Manchesterbe, hogy a személyes feltételekről megállapodjon, illetve hogy orvosin vegyen részt a klubváltás előtt" – áll az Arsenal hivatalos honlapján.


A két klub hivatalos összeget és részleteket sem közölt, a mértékadó BBC azonban tudni véli, hogy a játékos 24 millió fontért (nyolc és félmilliárd forint) vált klubot, és négy évre ír alá a „vörös ördögökhöz".

Mint ismert, Van Persie júliusban, a sikertelen vb-szereplés után jelentette be, hogy nem kívánja meghosszabbítani 2013 nyarán lejáró szerződését. A 29 éves játékost több klub is szerette volna megszerezni, ám nagyon hamar három klubra szűkült a kérők névsora. A Juventus és a Manchester City is szívesen látta volna soraiban a hollandot, végül az MU lett a befutó.
Van Persie 2004-ben, 2.75 millió fontért került a Feyenoordtól az Arsenalhoz. A csatár ezután többször is sérüléssel bajlódott, az előző szezonban azonban kivételes teljesítményt nyújtott: minden tétmérkőzését egybevéve 57 találkozón 44-szer volt eredményes. Angliában a szakírók és a játékostársak is az idény legjobbjának választották.

Forrás: NSO

A szerkesztő ajánlja

Zord Gábor László, László Dávid

Gyöngyösi Márton: Nemzetközileg Fidesz–Jobbik helycsere történt

A Jobbik külpolitikai szakpolitikusa szerint az elmúlt években sikerrel dolgoztak azon, hogy a nyugati országokkal is jó kapcsolatuk legyen.

Arday Attila

Felelősei most sincsenek a kézilabdakudarcnak, „csak Vranjes tehet róla”

Alárendelt helyzetbe került a magyar válogatott a Veszprémhez képest, pedig lehetne másképp is. Elemzés.

Gabay Balázs

Fucsovics: Attól függ a győzelem, mennyire hiszel magadban

A top 20-as játékosok hozzáállásáról, a fullasztó ausztrál hőségről és Patrick Mouratouglou gratulációjáról is beszélgettünk a teniszezővel.

Unyatyinszki György

Kósa Lajos édesanyja: Megvettem a fél megyét

Kérdezze a fiamat! Majd megkérem, hogy nyilatkozzon a nevemben – a 82 éves cégvezetőt kérdeztük.