Leírt angolok, formában lévő franciák

FFT

2012. június 11., hétfő 14:00, frissítve: hétfő 14:48

A tegnap látottak alapján már bizakodhatunk, hogy akár jó meccset is játszhat egymás ellen az Európa-bajnokságon két neves válogatott. A többi már csak az angol és a francia játékoson múlik.

Ma este 18 órától Angliára és Franciaországra figyel a fél világ, most rajtuk a sor, hogy bemutatkozzanak az Európa-bajnokságon: az egyik fél számára igazi erőpróba, amolyan bizonyítási lehetőség a D csoport első meccse, a másik fél számára nem kevésbé. Az angolokat sokan leírták a torna előtt, ha most jól játszanak, változtathatnak megítélésükön.

A franciákat egyesek a – nem is annyira – titkos esélyesek között emlegetik, figyelembe véve azonban, hogy az együttes az utóbbi években szinte minden tornán kínosan leszerepelt, számukra is inkább egy bizonyítási lehetőséggel ér fel a mai találkozó. Elvégre mit sem ér a remek forma és a sok nagy név, ha egy nézett eseményen ismét csúnyán elszáll a gall kakas.

Az erőviszonyok alapján a franciák tűnnek esélyesnek: az angoloknál már nem Fabio Capello a szövetségi kapitány, a nemrég kinevezett Roy Hodgson pedig a helyiek szerint is több erősen vitatható döntést hozott a keret összeállításakor. Ugyan támadásban még mindig számolhatnak az eltiltás miatt most még hiányzó Wayne Rooney ösztönösségére, a középpályán azonban már nincs Frank Lampard, így első látásra a váratlan húzások is hiányoznak.

A franciáktól előzetesen főleg a csatároktól várnak sokat a szakértők: Laurent Blanc csapata majdnem két éve veretlen, és támadásban olyan játékosokkal van felfegyverkezve, mint Frank Ribéry, Karim Benzema vagy Samir Nasri. Elvben igazán erős ez a csapat, ám lehet, hogy az utóbbi tornák sikertelensége még ott motoszkál a fejekben, ami néhány játékosnál adott esetben görcsösséget idézhet elő.

Mivel két ősi rivális játszik, valószínűleg nem leszünk híján feszültségnek, és ha minden jól megy, a játék minősége is olyan lesz, amit alapjában elvárunk a két válogatottól.

Lapozz tovább a várható összeállításokra!
---- Várható kezdőcsapatok ----

Franciaország–Anglia
Donetsk, Donbass Aréna. 18:00 (m1)
Vezeti: Cüneyt Cakír (török)

Franciaország: Lloris – Evra, Mexes, Rami, Debuchy – A. Diarra, Cabaye – Ribéry, Nasri, Malouda – Benzema

Anglia: Hart – A. Cole, Terry, Lescott, G. Johnson – Milner, Gerrard, Parker, Downing – Young, Welbeck

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

Miért innák a legdrágább ásványvizet, ha sokkal többért nyerset is kaphatnak?

Az amerikai yuppie-k úgy veszik literenként 1800 forintért a tömény baktériumtenyészetet, mint a cukrot.

Majláth Ronald

Vádaskodásokkal és félelmekkel teli vita Macedónia nevéről

Ha nem kötnek kompromisszumot a görögökkel, az egykori jugoszláv tagköztársaság óriási árat fizethet.

MN

Esterházy vagy Jókai? Melyikük születésnapja legyen a magyar próza napja?

Esztétikai köntösbe bújtatott közéleti vita a háttérben? Az irodalmi szervezetek nem találják a közös hangot.

Zord Gábor László, László Dávid

Gyöngyösi Márton: Nemzetközileg Fidesz–Jobbik helycsere történt

A Jobbik külpolitikai szakpolitikusa szerint az elmúlt években sikerrel dolgoztak azon, hogy a nyugati országokkal is jó kapcsolatuk legyen.