Marad a Vidi legjobb góllövője

FFT

2012. május 10., csütörtök 19:20, frissítve: csütörtök 19:21

A Videoton vezetősége két évvel meghosszabbította Nemanja Nikolics jövő nyáron lejáró szerződését.

A csatár 2010-ben, a téli átigazolási időszakban érkezett a fehérvári klubhoz, amely évben a gólkirályi címet is megszerezte a bajnokságban. Nikolics ebben a szezonban is remek formát mutat, 16 gólt szerzett.

"Természetesen nagyon megörültem, amikor a klub vezetői közölték velem, hogy meg szeretnék hosszabbítani a szerződésemet – nyilatkozta a támadó. – Már érkezésemkor is azt mondtam, hogy a Vidivel szeretném elérni pályafutásom legnagyobb sikereit, és ezt továbbra is így gondolom. Bajnoki címet és Szuperkupa- illetve Ligakupa-győzelmet már szereztem, a következő cél az újabb bajnoki cím és az, hogy komoly nemzetközi sikereket is elérjünk a csapattal. Nagyon boldog vagyok, hogy a szakmai vezetés, a klubvezetők és a szurkolók is elégedettek velem. Rendkívül jól érzem itt magam, így a hosszabbítás feltételeiben szinte pillanatok alatt sikerült megállapodnunk. Azt, hogy ez megtörtént, úgy értékelem, mint az eddigi munkám elismerését, és természetesen a továbbiakban is minden tőlem telhetőt megteszek majd a csapat minél sikeresebb szerepléséért akár hazai, akár nemzetközi sorozatról legyen szó."

Szintén hosszabbított Vasilios Apostolopoulos, a görög kontraktusát egy évvel toldották meg.

Forrás: vidi.hu

A szerkesztő ajánlja

Majláth Ronald

Vádaskodásokkal és félelmekkel teli vita Macedónia nevéről

Ha nem kötnek kompromisszumot a görögökkel, az egykori jugoszláv tagköztársaság óriási árat fizethet.

MN

Esterházy vagy Jókai? Melyikük születésnapja legyen a magyar próza napja?

Esztétikai köntösbe bújtatott közéleti vita a háttérben? Az irodalmi szervezetek nem találják a közös hangot.

Zord Gábor László, László Dávid

Gyöngyösi Márton: Nemzetközileg Fidesz–Jobbik helycsere történt

A Jobbik külpolitikai szakpolitikusa szerint az elmúlt években sikerrel dolgoztak azon, hogy a nyugati országokkal is jó kapcsolatuk legyen.

Arday Attila

Felelősei most sincsenek a kézilabdakudarcnak, „csak Vranjes tehet róla”

Alárendelt helyzetbe került a magyar válogatott a Veszprémhez képest, pedig lehetne másképp is. Elemzés.