Megakadt Horvátország az írek torkán

FFT

2012. június 10., vasárnap 22:42, frissítve: vasárnap 23:21

Horvátország 3-1-re megverte Írországot, és ezzel lépéselőnybe került a C-csoportban. Déli szomszédunk mindkét félidő elején eredményes volt, míg Giovanni Trapattoni együttese csak egyszer volt képes egyenlíteni.

Mivel a spanyol-olasz mérkőzésen megosztoztak a pontokon a csapatok, a C-csoport másik találkozóján a három pontnál is több volt a tét, hiszen a győztes lépéselőnybe kerül a kvartettben.

A horvát válogatott ennek megfelelően kezdte a meccset, mert Darijo Srna beadásából Mario Mandzukic fejesével már a 3. percben megszerezte a vezetést. Írország megpróbált gyorsan reagálni, kevés sikerrel, hiszen a kiszámítható, tizenhatosra beívelt labdák nem sok veszélyt jelentettek. Ám a hiba mindig benne van a futballban, és egy figyelmetlenségnek köszönhetően a védő Sean St Ledger ugyancsak fejjel volt eredményes egy szabadrúgás után.

 

 

A meccs nem volt olyan magas színvonalú, mint a spanyol-olasz, de azért lüktetett a játék, és tartogatott izgalmakat is. A hajrában a horvátok ismét megszerezték a vezetést, ezúttal is egy védelmi hiba kellett a gólhoz, de Nikica Jelavicot ez nem zavarta, és ismét előnyhöz juttatta Horvátországot.

Érdekesség, hogy mindkét horvát gól előtt Stephen Wardtól került az ellenfélhez a labda, vagyis az ír hátvéd erre a meccsre nem fog szívesen visszaemlékezni.

Alig kezdődött el a második félidő, amikor Mandzukic ismét fejjel volt eredményes egy beadás után. Mivel a labda először a kapufáról kipattant, majd Shay Given fejéről végül a hálóban kötött ki, véleményes, hogy kié a gól, de mivel az uefa.com a horvát csatárnak adta, mi is így teszünk.

Ezután az írek még mentek előre becsülettel, vérük és mentalitásuk nem engedte őket beletörődni a vereségbe, ám a hozzáállás ezúttal kevésnek bizonyult, a futballtudás nem volt elegendő a talpra álláshoz. Írország nagy tornán első alkalommal szenvedett vereséget a nyitófordulóban. Tőlük az is szép, hogy ez csak most következett be.

Egy forduló után tehát Horvátország 3 pontjával vezeti a C-csoportot, a spanyolok és az olaszok 1-1, az írek 0 ponttal állnak a tabellán.

C-csoport, 1. forduló

Írország-Horvátország 1-3 (1-2)

Poznan, Városi Stadion, 46 600 néző. V: Kuipers (holland)

Írország: Given – St Ledger, Ward, O'Shea, Dunne – McGeady (Cox, 54.), Whelan, Andrews, Duff – Doyle (Walters, 54.), Rob. Keane (Long, 75.). Szövetségi kapitány: Giovanni Trapattoni.

Horvátország: Pletikosa – Corluka, Schildenfeld, Strinic – Srna, Rakitic (Dujmovic, 92.), Vukojevic, Modric, Perisic (Eduardo, 89.) – Jelavic (Kranjcar, 72.), Mandzukic. Szövetségi kapitány: Slaven Bilic.

Gól: St Ledger (19.), ill. Mandzukic (3., 49.), Jelavic (43.)

A mérkőzésről szóló tudósításunkat ITT elolvashatja.

A szerkesztő ajánlja

B. Kovács Gergely

Petike fülfolyása és állandó pittyegésterror a vonatokon

A csend manapság luxuscikk, de a MÁV tájékoztatása szerint 2019-től itthon is üzembe helyezik a csendes kocsikat.