Óriási bírói segítség kellett a Barca-sikerhez

FFT

2012. szeptember 30., vasárnap 07:40, frissítve: vasárnap 08:03

Sevillában már két góllal is vezetett a hazai együttes, a Barcelona azonban egy parádés hajrával a végén maga javára fordította a találkozót. Na jó, kellett a játékvezetői segítség is!

A spanyol sajtó a találkozó után két alapvető hibát rótt fel Mateu Lahoz számlájára: a Marca független játékvezetői szakértője szerint jogtalan volt Gary Medel kiállítása, Cesc Fabregas ugyanis erősen teátrális mozdulattal esett a gyepre, azaz jócskán túljátszotta az esetet. Ez a piros lap pedig nagyban meghatározta a találkozó képét.

A legnagyobb tévedést azonban talán az egyenlítő gól előtt követte el a végig indiszponáltan ténykedő játékvezető: nem szúrta ki Thiago nyilvánvaló kezezését, tovább engedte az akciót, amiből a Barcelona később gólt szerzett.

Innen pedig már ismert a történet: az utolsó percben David Villa betalált, ezzel a Barcelona 3–2-re megnyerte a találkozót, és megtartotta hibátlan mérlegét a bajnokságban.

A szerkesztő ajánlja

Szabó Zsolt

Végigjártuk a bulinegyedet, és csak megosztott erzsébetvárosiakkal találkoztunk

Érvénytelen lett a helyi népszavazás a bulinegyedről, az egész VII. kerületben 43 500 ember szavazhatott. Riport.

MN

Az én Jókaim – 193 éve született a „nagy magyar mesemondó”

A nagy elbeszélőre emlékezve arra kértük szerzőinket, meséljenek nekünk egy flekk Jókait.

Pethő Tibor

„Párttitkárok soha nem határozhatják meg az anyaszentegyház magatartását”

Az év elején mutatták be a Bulányi György piarista papról és a Bokor közösségről szóló dokumentumfilmet.

Vékony Zsolt

Egy szemérmes és roppant energikus ember – hetvenéves Cserhalmi György

Bár az utóbbi években több lesújtó dologgal is szembe kellett néznie, továbbra is kiemelkedő ikonja a magyar színjátszásnak.