Rezes: Ösztönös mozdulat volt

FFT

2012. május 21., hétfő 22:15, frissítve: kedd 18:31

Az utolsó előtti fordulóban is folytatta remeklését a bajnok DVSC-Teva az OTP Bank Ligában, a hajdúságiak 3–0-ra nyertek a Budapest Honvéd otthonában.

 

Az első félidőben  Rezes László látványos góljával szereztünk vezetést, a 24 éves középpályás ballal tekert Kemenes kapujának jobb felső sarkába.

Olyan értelemben klasszikus gól volt, hogy Yannick beadása után áttettem a bal lábamra a labdát és ilyen esetekben a hosszú felsőt érdemes megcélozni. Nem gondoltam volna, hogy ennyire tökéletesen eltalálom, de annál jobban örülök neki – elevenítette fel a Naplónak a gólt a Loki középpályása. – Ösztönös mozdulat volt, ami adta magát, nem is láttam, hogy hol áll a kapus, ám szerencsére bement. Végre ezúttal befelé pattant a labda, nem pedig kifelé, ahogyan az utóbbi időben oly gyakran megesett velem. Az első félidőben eléggé álmosan futballoztunk, de igaz volt ez a Honvédra is, valahogy nem éreztem bennük azt a tüzet, hogy mindenáron oda akarnak érni a negyedik, Európa-liga-indulást jelentő helyre. Mivel ebben a játékrészben hagyott kívánnivalót maga után a teljesítményünk, akár meg is lephettek volna bennünket, de nem tették. A második félidőre sokkal hatékonyabbá vált a játékunk, szép gólokat szereztünk és megérdemelten győztük le a házigazdákat. Szombaton jön hozzánk a Haladás, úgy vélem, nem lehet gond, győznünk kell és akkor veretlenül végzünk az élen, ami nem kis teljesítmény lenne.
Rezes László a mérkőzésen megsérült, le is kellett cserélni. A középpályás elmondta, hogy rosszul fogott talajt, de valószínűleg hamar helyre jön és a hétvégén már a csapat rendelkezésére tud állni.

Forrás: DVSC.hu

A szerkesztő ajánlja

MN

Esterházy vagy Jókai? Melyikük születésnapja legyen a magyar próza napja?

Esztétikai köntösbe bújtatott közéleti vita a háttérben? Az irodalmi szervezetek nem találják a közös hangot.

Zord Gábor László, László Dávid

Gyöngyösi Márton: Nemzetközileg Fidesz–Jobbik helycsere történt

A Jobbik külpolitikai szakpolitikusa szerint az elmúlt években sikerrel dolgoztak azon, hogy a nyugati országokkal is jó kapcsolatuk legyen.

Arday Attila

Felelősei most sincsenek a kézilabdakudarcnak, „csak Vranjes tehet róla”

Alárendelt helyzetbe került a magyar válogatott a Veszprémhez képest, pedig lehetne másképp is. Elemzés.

Gabay Balázs

Fucsovics: Attól függ a győzelem, mennyire hiszel magadban

A top 20-as játékosok hozzáállásáról, a fullasztó ausztrál hőségről és Patrick Mouratouglou gratulációjáról is beszélgettünk a teniszezővel.