Szombaton bajnok lehet a Debrecen!

FFT

2012. május 11., péntek 15:55

Hatodik bajnoki címét szerezheti meg a Debrecen holnap, ha legyőzi a Pécset. A 17.30-kor kezdődő találkozóval kapcsolatban Kondás Elemér nyilatkozott a dvsc.hu-nak.

- Az elmúlt hét sikeresen mondható, hiszen megnyertük a Magyar Kupát és legyőztük a Győrt, de mindez már történelem. Óriási sanszunk van arra, hogy bajnokok legyünk, úgyhogy ennek megfelelően nagy a várakozás a szombati mérkőzés előtt. Mindenki úgy készül, hogy meglegyen a három pont, de biztos nem lesz könnyű összecsapás – nyilatkozta Kondás Elemér. – Megfelelő önbizalommal kell pályára lépnie mindenkinek, aki lehetőséget kap. Azzal nem szabad törődnünk, hogy a Pécs milyen eredményeket ért el az utóbbi időben, mert ha ezt tesszük, akkor tévúton járunk. Csak a saját játékunkkal kell foglalkoznunk. Úgy gondolom, nagyon sokan kilátogatnak majd erre a mérkőzésre, de jöjjenek is a szurkolók, hiszen úgy van értelme egy futballmeccsnek, ha tele vannak a lelátók.

Kondás Elemértől elárulta, hogy a héten Szakály Péter bajlódott sérüléssel, de valószínűleg rendben lesz. A Loki kapusa, Nenad Novakovics egyre jobb állapotban van, a csapattal edz, de még kérdéses, hogy vállalja-e a játékot a Pécs ellen.

Forrás: DVSC.hu

A szerkesztő ajánlja

Katona Mariann, Hutter Marianna

Szél tanácsadója: „Kósa azt mondta, magyar vagyok, nem afgán”

Megszólalt a tanácsadó, akit Szél Bernadett javasolt a nemzetbiztonsági bizottságba.

Lándori Tamás

Nem tűnt őrültnek a tornyospálcai apagyilkos

A helyiek azt beszélik, új pirulákat írt fel orvosa az elkövetőnek újabb szörnyű tette előtt.

Vég Márton

Orbán és Soros egy csapatban játszik? „Soros-szervezetet” pénzel a BM

Több millió forint állami pénzt kapott egy menekülteket segítő szervezet, amely tagja a milliárdos civil hálózatának is.

Molnár Csaba

El sem tudja képzelni, mennyi vér tapad egy avokádós pirítóshoz

Fegyveres bandák támadják a farmokat Mexikóban, ahol a drogcsempészet mellett az avokádótermesztés a legjövedelmezőbb üzlet.