Tóth Balázs: A szenzációs atmoszféra előny lehet

FFT-Szilágyi László

2012. augusztus 22., szerda 21:35

A Videoton korábban Törökországban légióskodó középpályása, Tóth Balázs nyílt meccset vár a Trabzonspor ellen. Egy biztos, a hangulat feldobja őt és a csapatot, s az is kívánalom, hogy a visszavágón dőljön el a továbbjutás.

Ha a Videotonból valakinek van török helyismerete, akkor az a Malatyaspor és a Kayseri Erciyesspor korábbi légiósa, Tóth Balázs. A védekező-specialista a sajtótájékoztatón elmondta, hogy többször is játszott a Trabzonspor stadionjában, ismeri a félelmetes hangulatot és ez előny lehet a csütörtöki EL-meccsen. „Biztos vagyok benne, hogy szenzációs atmoszféra lesz a meccs folyamán és ez az egész csapat előnyére válhat!” – nyilatkozta a harmincegy éves védekező középpályás. Hozzátette, azon lesz a csapatával, hogy a párharc 180 perc alatt, azaz a fehérvári visszavágón dőljön el.

 

szöveg: Szilágyi László

fotó: Takács József

A szerkesztő ajánlja

Lázár Fruzsina

A magyar költőnő, akinek el kellett fojtania nőiességét, hogy sikeres lehessen

Nemes Nagy Ágnesnek még mostoha sors jutott. Vajon a mai írónők átveszik a hatalmat az irodalomban?

Pintér Bence

Olyan vérfagyasztó a valóság, mint a legkegyetlenebb mese

Az elmúlt évtizedekben számos, a 13 gyermekét ágyhoz láncoló, megkínzó Turpin családéhoz hasonló eset került napvilágra.

R. Kiss Kornélia

Apátia lett úrrá a baloldali bicskei ellenzéken

A szír származású jelölt a migránskampány miatt visszalépett, a másik szocialista is idő előtt visszavonulna. Csak a Jobbik száll szembe a Fidesszel.

Katona Mariann, Hutter Marianna

Szél tanácsadója: Kósa azt mondta, magyar vagyok, nem afgán

Megszólalt a tanácsadó, akit Szél Bernadett javasolt a nemzetbiztonsági bizottságba.