Villas-Boas: Nem leszek kirúgva

FFT

2011. december 2., péntek 13:27, frissítve: kedd 15:45

A portugál szakember elmondta, Roman Abramovics megígérte neki, akkor sem rúgja ki, ha idén még semmit nem nyer a Chelsea-vel.

A Chelsea utolsó kilenc mérkőzéséből ötöt is elvesztett, ezért nem csoda, hogy egyre többet lehetett az orosz tulajdonos türelmetlenségéről hallani. André Villas-Boas egyetért abban, hogy óriási sikertelenség lenne, ha a londoniak trófea nélkül zárnák az idényt, de megjegyezte: állása semmiképpen sincs veszélyben.

„Ígéretet kaptam, hogy nem leszek kirúgva. A vezetőség mindenben mellettem áll” – jelentette ki a Portóval Európa Ligát nyerő szakember.

A Chelsea kedden a Ligakupából esett ki, és a következő napokban kifejezetten nehéz sorozat vár a Kékekre: szombaton a Premier League-ben a Newcastle vendégei lesznek, kedden pedig a Valenciával találkoznak a Bajnokok Ligájában. A spanyol csapat ellen gólnélküli döntetlen vagy győzelem kell londoniaknak a továbbjutáshoz.

A sikertelenség miatt egyre többet támadják nemcsak a menedzsert, hanem a játékosokat is. Villas-Boas azonban védelmébe vette csapatát.

„A labdarúgóim sosem fogják elveszíteni a hitüket, mert ennél a klubnál nem a mentalitással van baj. Az az elvünk, hogy szép futballt bemutatva győzelmekkel szolgáljuk ki a szurkolóinkat. Eddig is ezt próbáltuk” – magyarázta.

Hozzátette: az együttesnek most ráncba kell szednie magát, de hároméves szerződést írt alá, és hisz a megkezdett munka sikerében.

Forrás: BBC

A szerkesztő ajánlja

MN

Esterházy vagy Jókai? Melyikük születésnapja legyen a magyar próza napja?

Esztétikai köntösbe bújtatott közéleti vita a háttérben? Az irodalmi szervezetek nem találják a közös hangot.

Zord Gábor László, László Dávid

Gyöngyösi Márton: Nemzetközileg Fidesz–Jobbik helycsere történt

A Jobbik külpolitikai szakpolitikusa szerint az elmúlt években sikerrel dolgoztak azon, hogy a nyugati országokkal is jó kapcsolatuk legyen.

Arday Attila

Felelősei most sincsenek a kézilabdakudarcnak, „csak Vranjes tehet róla”

Alárendelt helyzetbe került a magyar válogatott a Veszprémhez képest, pedig lehetne másképp is. Elemzés.

Gabay Balázs

Fucsovics: Attól függ a győzelem, mennyire hiszel magadban

A top 20-as játékosok hozzáállásáról, a fullasztó ausztrál hőségről és Patrick Mouratouglou gratulációjáról is beszélgettünk a teniszezővel.