Egy ember meghalt, többen megbetegedtek a veszélyes szalmonellabaktériummal fertőzött ukrán baromfihústól az Európai Unióban és Nagy-Britanniában – írja az Infostart.
Egy ember meghalt, hatan vérmérgezést kaptak és többen rosszul lettek a hús miatt
Hogy mekkora volt a fertőzött szállítmány, vagy hogy lehetnek-e még további esetek, még mindig nem derült ki.
Annak egyelőre nincs jele, hogy Magyarországra is érkezett a fertőzött húsból, elvileg nem is lehet behozni, ám iparági szakértők szerint az ügyeskedők kijátsszák a tilalmat – ezt már az Agrárszektor főszerkesztője, Braunmüller Lajos mondta a portálnak. Eddig annyit lehet tudni az ügyről, hogy
23 ember lett beteg, közülük hatan vérmérgezést kaptak, és egy ember az Egyesült Királyságban meg is halt.
További Gazdaság híreink
Hogy mekkora volt a fertőzött szállítmány, vagy hogy lehetnek-e még további esetek, még mindig nem derült ki. A főszerkesztő azt mondta, Magyarországra hivatalosan nem kerülhetett ilyen szállítmány, ugyanis itt rendeletben szabályozták, milyen termékeket tilos behozni Ukrajnából, köztük vannak többek között a gabonafélék, a tojás, a csirkehús és a sertéshús is.
További Gazdaság híreink
Persze itt is felmerül a trükközés. Megtörténhet ugyanis az Európai Unióban, hogy beérkezik valamilyen szállítmány Ukrajnából, ezt átcsomagolják, esetleg át is darabolják, és így már európai uniós csirkehúsként érkezik be Magyarországra. Mindez azért is történhet meg, mert az ukrán baromfi sokkal olcsóbb az unióshoz mérten. Mégis, hangsúlyozta:
Egyelőre nincs arról szó, hogy Magyarországon lenne ilyen, de kizárni nem lehet.
Megjegyezte továbbá, hogy feltehetően emiatt jelentette be Nagy István agrárminiszter a Kormányinfón, hogy azon mezőgazdasági termékekre, amelyeket tilos behozni Ukrajnából, teljes körű bejelentési kötelezettséget ír elő a kormány. A rendelet még akkor éjszaka megjelent a Magyar Közlönyben.
További Gazdaság híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezTermőre fordulnak az elmúlt évek hatalmas beruházásai
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Több mint csúcstechnológia: bemutatták a repülő autót + fotók
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Varga Mihály: Intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Mennek is, maradnak is.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Napi balfék: Piroska és a Poloska
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Megtudtuk, ki halt meg a hétvégi horrorbalesetben - rengetegen ismerték és gyászolják
Súlyos tévedés: nem hibáztak Fico testőrei, ők mentették meg a szlovák miniszterelnök életét
Házasság első látásra: titokzatos hódoló tűnt fel János oldalán – mi lesz ebből?
Nem csitulnak az indulatok a Fico-merénylet után + videó
Így hazudik Robert Fico ukránbarát merénylőjéről a dollármédia
Így búcsúzott el Jürgen Klopp kilenc év után a Liverpooltól - videó
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Lisztes megalázása miatt dühös a lelépett Sztankovicsra a Fradi legendája
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezTermőre fordulnak az elmúlt évek hatalmas beruházásai
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Több mint csúcstechnológia: bemutatták a repülő autót + fotók
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Varga Mihály: Intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Mennek is, maradnak is.