A 28 órás munkahét bevezetését követeli a legnagyobb német szakszervezet

MTI

2017. október 10., kedd 17:21, frissítve: kedd 18:37

Az eddigi 35 helyett 28 órás munkahét bevezetését követeli a legnagyobb német szakszervezet, az IG Metall.

A fém- és az elektronikai ipar több mint 2,2 millió munkavállalóját összefogó érdekképviselet keddi közleménye szerint a 2018-as bértárgyalásokon hatszázalékos béremelést követelnek és azt az új jogot, hogy a dolgozók külön indoklás nélkül heti 28 órára csökkenthessék a munkaidejüket kétévi időtartamra.

A hatszázalékos béremelést azzal indokolták, a különösen az autóiparban zajló töretlen növekedésre és a megrendelések bőségére tekintettel méltányos, hogy a vállalatok sikereiből a munkavállalók is részesüljenek.

A 28 órás munkahétről hangsúlyozták, hogy a munkaadók minden eszközzel igyekeznek meghosszabbítani a munkaidőt a dolgozók egészségének és a család-karrier összeegyeztethetőségének a kárára. Ezért a munkavállalóknak is ugyanolyan lehetőséget kell adni munkaidejük csökkentésére.

Kiemelték, hogy az ágazatban mindössze 20 százalék a teljes állásban dolgozó nők aránya, a rugalmasabb munkaidő-beosztással viszont növelni lehet a számot, ami hozzájárulna a szakemberhiány enyhítéséhez. A munkaadói oldal azon ellenvetésére, hogy a munkaidő feletti önálló rendelkezés lehetőségének bővítése és a munkaidő csökkenése révén kieső bér pótlására irányuló követelések rontják a globális piacokon tevékenykedő cégek versenyképességet, megjegyezték, hogy aki részmunkaidős állás vállalására kényszerít embereket azért, mert gyermeket nevelnek, az „önként lemond azokról a szakemberekről, akikre a jövőben szüksége lesz”.

A szerkesztő ajánlja

Hutter Marianna

Az első Orbán-kormány jelölte Zaid Naffát a tiszteletbeli konzuli posztra

A jordán üzletember már abban az időszakban is elbukott a magyar állampolgársághoz szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.