A Paksért felelős miniszter nyitotta meg a Debreceni Egyetem szenátusi ülését

MTI

2017. szeptember 10., vasárnap 15:28, frissítve: vasárnap 15:38

Az egész ország számára hatalmas lehetőségnek nevezte a paksi erőmű bővítését a beruházásért felelős tárca nélküli miniszter vasárnap, a Vlagyimir Putyin orosz elnöknek nemrég díszpolgári címet adó Debreceni Egyetem (DE) tanévnyitó szenátusi ülésén.

Süli János szerint az a tény, hogy beruházás 40 százaléka hazai beszállítók közreműködésével valósul meg, az egész magyar gazdaságnak jelent lehetőséget, a fejlesztés eredményeként pedig hatvan éven át jut olcsó villamos energiához az ország. A miniszter az egyetem új, első évfolyamos hallgatóit köszöntve jelezte: közöttük ülnek a jövő döntéshozói, de azért, hegy milyen lesz ez az ország a jövőben, az ő generációja is felelős.

– Ha ma sikerül munkahelyeket teremteni, ha fellépünk a szén-dioxid-kibocsátás ellen, ha továbbra is tudunk olcsón villamos energiát előállítani, akkor versenyképes marad a magyar gazdaság – magyarázta. A miniszter arról is beszélt, hogy 250 ezer hallgató tanul az ország felsőoktatási intézményeiben, közülük 30 ezren a Debreceni Egyetemen, amely az ország egyik kiemelt kutatóegyeteme.

Szilvássy Zoltán, a DE rektora tanévnyitó beszédében kitért az egyetemnek a gazdaságfejlesztés érdekében kötött nemzetközi szerződéseire, kiemelve többi között az amerikai General Electric céggel, illetve az orosz Roszatom óriásvállalattal kötött megállapodást. – Utóbbi hozzájárul a debreceni műszaki képzés, benne a vegyész-, a villamosmérnöki és a gépészmérnöki képzés fejlesztéséhez, de a paksi erőmű bővítésével összefüggésben a hamarosan megkezdődő atomenergetikai-mérnök képzéshez is – tette hozzá a rektor. A rektor megjegyezte: Debrecenben gyárak épülnek vagy kizárólagos, vagy többségi magyar tulajdonban, így biztosan lesz munkahely a városban a jövőben is.

Debrecen polgármestere új városi polgárokként köszöntötte az egyetem több mint nyolcezer új elsőévesét. Papp László (Fidesz–KDNP) arra biztatta az elsőéveseket, gondolkodjanak azon, hogy hosszú távon is Debrecenben maradnak, a városban ugyanis van és lesz is munkahely. Azt mondta: az elmúlt években munkahelyek ezrei jöttek létre Debrecenben, a hajdú-bihari megyeszékhely az ország, illetve Európa egyik legbiztonságosabb városa.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára a tanévnyitón kiemelte: a magyar jövőt azok a fiatalok jelentik, akik az adott történelmi pillanatban mernek szabadon gondolkodni, az új kihívásokra pedig választ találni. – Ebben jó segítőkre lelnek tanáraikban – tette hozzá. – A kormány minden segítséget megad a hallgatók versenyképes tudásának megszerzéséhez, legyen szó az infrastrukturális beruházásokról, eszközfejlesztésről, ösztöndíjakról vagy a kutatás-fejlesztés és innováció támogatásáról – sorolta Szabó Tünde.

A Debreceni Egyetem több mint nyolcezer új hallgatója a tanévnyitó szenátusi ülésen hallgatói esküt tett, majd az ünnepség a hagyományoknak megfelelően egyetemi díjak, kitüntetések és elismerések átadásával fejeződött be a Főnix Csarnokban.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.