Beintett a forint a kényszeres huhogóknak - Magyar Nemzet

Beintett a forint a kényszeres huhogóknak

2013. március 1., péntek 10:42, frissítve: péntek 10:57

Erősödni kezdett a forint péntek délelőtt. Matolcsy György jegybankelnöki jelölésének bejelentése pont az ellenkező hatást váltotta ki, mint amivel egyes balliberális hírportálok az elmúlt időszakban riogattak.

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli közlése szerint Matolcsy Györgyöt jelöli a Magyar Nemzeti Bank élére. A piac által is várt bejelentést követően az euró árfolyama délelőtt fél tizenegyre 294,60 forintra erősödött a bankközi devizakereskedelemben. Kilenc óra előtt még 295,40 forinton állt az árfolyam, ami megfelelt a csütörtökről péntekre virradóra a nemzetközi kereskedelemben tartott szintnek. Csütörtök délután az euró jegyzése 295,47 forinton állt.

A forint tehát nagyon jól reagált a hírre, hogy Matolcsy jegybankelnökként folytatja, ezzel is keresztülhúzva egyes balliberális sajtóorgánumok azon feltételezését, hogy az eddigi nemzetgazdasági miniszter jelölése rossz hatással lesz a forintárfolyamra. Az elmúlt hetekben többször is azzal riogattak egyes balliberális médiumok, hogy Matolcsy esetleges kinevezése drasztikus forintgyengülést fog eredményezni, de ez jól láthatóan nem következett be.

Lendületben a részvénypiac

A bejelentést követő egy órában a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX jól szerepel, a vezető hazai index továbbra is a pozitív tartományban tartózkodik, mellyel a régió éllovasa. Az első negyedóra elteltével a nyitás utáni veszteség már tovatűnt az OTP-ről, a bankpapírok már a pozitív tartományban tartózkodnak, de a Magyar Telekom is igen jól teljesít, több mint 1 százalékos pluszban forognak a részvényei.

Felesleges idegeskedés

A Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott elemzőstábja február 25-i magyarországi látogatásakor arra a következtetésre jutott: tárgyalásaik arra vallanak, hogy az MNB-elnöki kinevezést kísérő idegeskedés eltúlzott. Az elemzők szintén Matolcsy György jegybankelnöki kinevezését valószínűsítették.

Devizapiaci kereskedők még január végén úgy értékeltek: Matolcsy a The Wall Street Journalnak adott interjúja erősítette a forintot. A nemzetgazdasági miniszter a lapnak hangsúlyozta: a Magyar Nemzeti Banknak van manőverezési lehetősége a gazdasági növekedés ösztönzésére, de a banknak rendkívül óvatosan kell lépnie, tekintve az ország nagy devizaadósságát és a pénzpiacok bizonytalan állapotát.

Forrás: MNO, portfolio.hu

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.