Brüsszelben is téma a Malév GH kartellügye

2018. április 11., szerda 13:51, frissítve: szerda 14:36

Az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságához is eljutott a ferihegyi földi kiszolgálók kartellügye, amellyel kapcsolatban március végén érkezett feljelentés a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) – tudta meg a Magyar Nemzet. Információink szerint a brüsszeli testület érdeklődését egyebek között lapunk 2018. március 29-én megjelent cikke keltette fel, ám hogy milyen szinten foglalkoznak a témával, nem tudtuk meg. Közben a GVH-nál is folyik a beadvány vizsgálata: a hazai versenyhatóság kérdésünkre azt közölte, a beadvány vizsgálatának határideje 2018. május 26.

A versenyhivatalhoz a Transparency International (TI) fordult abban az ügyben, amelynek főszereplői a repülőtéri földi kiszolgálást végző állami Malév Ground Handling (Malév GH) Zrt., a török tulajdonú Celebi Ground Handling Hungary Kft., valamint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatója, Szivek Norbert. A beadvány alapján a két társaság vezetői 2014 végén, 2015 elején és vélhetően később is egyeztettek a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren megforduló légitársaságok – egyebek között az Alitalia, a Turkish Airlines, a British Airways és az Iberia járatait üzemeltető IAG Group – által kiírt pályázatokon. Fontos előzmény, hogy az üggyel kapcsolatban már érkezett egy feljelentés a GVH-hoz 2016 októberében; ezt Kisvári János, a Malév GH akkor leköszönő vezérigazgatója tette, ám a hatóság akkor nem indított eljárást.

A mostani beadványhoz a TI három hangfelvételt is csatolt. Ezek egyikén Szivek Norbert MNV-vezér és Kisvári János, az MNV fennhatósága alá tartozó MGH 2016 októberében leköszönő vezérigazgatója beszélget. A másik két felvétel 2014 végén és 2015 elején készült, a magyar és a török cég vezetőinek egyeztetését rögzíti.

Előbbi dokumentum lapunkhoz is eljutott: a néhány helyen vágott, de egybefüggő párbeszédeket tartalmazó hanganyagon valószínűleg valóban az MNV vezérének és a Malév GH leköszönő vezérigazgatójának 2016. október 17-i beszélgetése hallható, legalábbis ezt támasztja alá a párbeszéd témája, a szereplők alá-fölé rendeltségi viszonyáról árulkodó – jellemzően durva, lekezelő, nyomdafestéket nem tűrő – hangnem és a megszólításként elhangzó keresztnevek. Jól hallható, ahogy Szivek számonkéri Kisvárin, miért fordult a GVH-hoz, sőt, a beszélgetés végén az is elhangzik az MNV vezérének szájából, hogy a Malév GH csak nyert volna azzal, ha együttműködik a Celebivel. Szivek azt a véleményét is kifejtette, hogy a kartellezéssel kapcsolatos bejelentéssel Kisvári súlyos hibát követett el.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.04.11.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.