Egészséges ivóvízzel látják el a Szolnok megyei településeket

2012. szeptember 28., péntek 16:22

Öt Szolnok megyei településen ötezer ember jut majd tisztább, egészségesebb ivóvízhez az Új Széchenyi Terv részeként elindult ivóvízminőség-javító program révén – jelentette be Veres Nándor, az egyik érintett helység, Nagykörű polgármestere a projekt pénteki nyitó rendezvényén.

Nagykörű mellett Csataszög, Hunyadfalva, Kőtelek és Tiszasüly közösen valósítja meg a tervet, amihez a települések alkotta társulás 560 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Európai Uniótól. Tájékoztatása szerint a 673 millió forint összköltségű beruházás kivitelezése 2013 tavaszán indulhat meg, befejezése 2014-ben várható.

A projekt által érintett Tisza menti településeken régi gond a nem megfelelő minőségű ivóvíz, a szolgáltatott vízben rendszeresen a határértéket meghaladó arzén-, ammónium-, vas- és mangánértékeket mérnek. Ezek egyaránt jelentenek egészségügyi és esztétikai problémát.

A projekt célja, hogy a jövőben a jelenlegi, korszerűtlen vízkezelési technológia felszámolásával megfelelő paraméterekkel rendelkező ivóvíz előállítására legyenek képesek a helyi vízművek.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.