Fordulat: október elejéig biztos nem lesz újabb Tesco-sztrájk

Horváth Attila

Horváth Attila

2017. szeptember 11., hétfő 15:50, frissítve: hétfő 19:22

Kompromisszumot ajánlottunk a Tescónak. Szeptember 25-ig készítik el azt a tanulmányt, amely alapján kiderül, melyik áruházban mekkora létszámbővítésre lenne szükség. Ekkor közlik, hogy megadják-e a béremelést és a további követeléseinkre is reagálnak. Egy héttel később foglalunk állást, addig nem szervezünk újabb sztrájkot – mondta lapunknak a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) elnöke.

Bubenkó Csaba csoportja és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) pénteken és szombaton közösen szervezte azt a sztrájkot, amit mindkét érdekképviselet óriási sikernek nevezett. Bubenkó szerint példa nélküli összefogás jött létre az országban, tízből kilenc munkavállaló valóban letette a munkát. A hétvégi tapasztalatokról lapunk is beszámolt, ha nincsenek a diákmunkások, ennél is jóval nagyobb fennakadások történhettek volna. Így is be kellett zárni jó néhány Tescót, mert nem tudták ellátni a vásárlókat. Az elnök szerint annak is köszönhető, hogy nem alakult ki ennél nagyobb káosz, hogy a vásárlók időben tájékozódtak, sokan nem a Tescóban intézték a vásárlást. Bubenkó Csaba szerint ezzel mintegy egymilliárd forintos kár érhette a multit, aminek azért nem örül, mert ezt az összeget bérrendezésre is fordíthatták volna.

A szakszervezetek továbbra is ragaszkodnak a 15 százalékos létszámemeléshez és a béremeléshez is, szeretnék elérni, hogy 25 százalékot növeljen az áruház. Ez azt jelentené, hogy 180 ezer forint lenne a legkisebb bruttó bér. Egyelőre nem hirdetnek újabb munkabeszüntetést, de a sztrájkbizottságok továbbra is működnek, a jogi lehetőség továbbra is fennáll. Amíg azonban érdemi tárgyalások folynak, Bubenkó szerint nincs értelme újabb akciót szervezni. Mint megírtuk, a béremelésen és a létszámbővítésen kívül követelték az alvállalkozók által foglalkoztatott külső munkaerő létszámának 15 százalékos korlátját a teljes munkavállalói körön belül. Mindezeken kívül a Tesco költségvetéséből a munkaeszközökre fordítható összeg 30 százalékra emelését a jelenlegi 13 százalékról.

A mai tárgyaláson úgy tűnik, ezeken a területeken is értek el sikereket.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

– Megállapodtunk róla, hogy Herceghalmon bevezetik a területi alapú bérkiegészítést, ez fejenként 16 ezer forint pluszt jelent. A boltvezetők esetében megvizsgálják fizetéseket, ahol nagyon összecsúsztak a bérek a kötelező minimálbér-emelés miatt, ott is várható korrekció. Ugyanakkor még mindig nem tudjuk, miként díjazzák a már régóta, akár a 90-es évek közepétől a Tescóban dolgozó kollégákat, de nekik is jár majd valamilyen kiegészítés. Sikerült 750 új, kasszáknál található székekről és munkaruhákról is megegyeznünk, ez mind a sztrájknak köszönhető – mondta Bubenkó Csaba.

Hatalmas eredménynek tartja a szakszervezeti vezető, hogy szerdán az angliai közép-európai vezetővel videotárgyalást folytatnak a sztrájkbizottságok, ez eddig egyetlen hazai szakszervezetnek sem sikerült, de a mostani összefogás ilyen eredményre vezetett. Szerinte ez azt jelenti, hogy érdemben foglalkoznak majd az ügyükkel, ami más irányba viheti a tárgyalásokat, ráadásul egyfajta garanciával is járhat majd.

A szerkesztő ajánlja

Gabay Balázs

Kuplerájból a válogatottba, kocsmából az élvonalba: íme, ő Urbán Flórián

Volt, hogy sörözőből hívta be Mészöly a nemzeti csapatba. A játékos, aki soha nem akarta befogni a száját, könyvet írt. Nehéz letenni.

Ficsor Benedek

Ady szerint plakátokkal „a sajtónak nem lehet konkurenciát csinálni”

Ady megmondja: bő száz éve írt pontos látlelet napjaink Magyarországáról. Meddig szabdalható egy életmű?

Vass Norbert

Virágzó kokainbiznisz – a felszippantott földrész

A Narcoamerica a szegénység, a kegyetlenség és a függőség motívumai köré szerveződő rendhagyó kontinenstörténet.

Majláth Ronald

Magyarok, akik a halál torkában is a végsőkig kitartanak Szíriában

Tucatnyi honfitársunk él a háború sújtotta országban. Meglátogattuk őket!