Furcsa beszámolót adott ki Mészáros Lőrinc tőzsdei cége

MN

2017. október 1., vasárnap 15:16, frissítve: vasárnap 23:33

Több mint 2,6 milliárd forintos konszolidált adózott eredményt ért el a Mészáros Lőrinc cégbirodalmába tartozó Konzum-csoport az első fél évben – derült ki a Konzum Nyrt. által a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett beszámolóból.

Nem csak első ránézésre tartalmaz furcsa számokat egyébként a Konzum eredménykimutatása: az értékesítés nettó árbevétele csak 37,2 millió forint volt, miközben az adózott eredmény 2,6 milliárd forintot ért el, a teljes átfogó jövedelem (a közgazdaságtanban nem ismert fogalom – a szerk.) pedig 4,185 milliárd forint volt az első fél évben, de a furcsaságokra természetesen van magyarázat.

A vállalat nettó árbevételében csak a Konzum-csoport alapkezelői tevékenységéből származó bevételek vannak feltüntetve, míg az átfogóeredmény-kimutatásban a társvállalatok eredménye 2,88 milliárd forinttal jelenik meg. Az eredmény 95 százalékát a turisztikai tevékenység adta. A 4,19 milliárd forintos jövedelem a cég szerint úgy jön ki, hogy abban – a 2,6 milliárd forintos adózott eredményen felül – a másik sikeres Mészáros-közeli tőzsdei cégben, az Opus Groupban lévő részesedés valós értéken kimutatása miatti 1,57 milliárd forintos átértékelés is benne van. Vagyis a Konzum másfél milliárd forintra értékeli az Opusban lévő befektetését.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.10.02.

A szerkesztő ajánlja

Stier Gábor

Nyugat-Európa a csecsen maffia szorításában

Két évtizede Európa még keblére ölelte a szabadságukért küzdő csecseneket. Azóta változott a róluk alkotott kép.

B. Kovács Gergely

A készülő harang olyan, mint egy matrjoskababa

Ahol tojásból, cukorból, mosott agyagból és emberi hajból készül a köpeny – az ország egyetlen öntödéjében jártunk.

Pintér Bence

„A rendszerváltás ígérgető politikusjelöltjei tudatlanok vagy demagógok voltak”

Romsics Ignác Mária Terézia átértékeléséről, a konstruktív mítoszrombolásról és a történész feladatáról. Interjú.