Furcsa „titkok” Paks II.-ről a honlapon

2017. szeptember 12., kedd 12:56

Hiába jelentette be Lázár János kancelláriaminiszter az egyik tavaszi kormányinfón – miután az Európai Bizottsággal és az adatvédelmi biztossal is egyeztetett –, hogy föloldja a Paks II.-re vonatkozó megvalósítási szerződés titkosítását, ez eddig nem történt meg. Így nem lehet pontosan tudni, hogy Magyarország és Oroszország között milyen szerződés jött létre a paksi 5-ös és a 6-os atomblokkok építtetésre. Ezt a dokumentumot, az úgynevezett EPC-szerződést 30 évre titkosította a magyar kormány.

Az oroszul tudó olvasóközönség ugyanakkor legalább némi információhoz juthat az ügyben, meglepő módon ugyanis az oroszok kevésbé titkolóznak, mint a magyar kormány. A kivitelező Roszatom weboldalán már rövid keresés után is találhatunk dokumentumokat, így köztük azt a 35 oldalas írást, amely a közbeszerzésekkel kapcsolatos szabályokat rögzíti – és az idehaza titkos EPC-szerződés egy része. A dokumentumból az is kiderül, hogy az orosz fél vállalta: betartja az uniós és a magyar közbeszerzési szabályokat – amit eddig nem tett meg, hiszen bár írtak ki közbeszerzési eljárásokat, például az egyik legfontosabb részegység, a turbina beszerzésére, ennek csak a társaság oldalán van nyoma, hivatalos értesítést nem tettek róla közzé.

A tenderre egyébként a szentpétervári Szilovije Masini és a magyarországi székhelyű GE Hungary Kft. adott be pályázatot. A döntéshozók korábban azt ígérték, hogy a magyar beszállítók aránya el fogja érni a 40 százalékot a januárban kezdődő, 12 milliárd eurós beruházásban, az orosz fél pedig többször is azt jelezte a közvélemény felé, hogy minden beszerzés átlátható lesz.

Megkerestük a paksi beruházás hazai illetékeseit, akik kétségbe vonták, hogy az általunk talált dokumentum lenne az irányadó. Azt említették, valószínűleg már egy újabb szerződés szabályozza az államok közötti közbeszerzéseket, nem az általunk talált, 2014-es keltezésű írás. Arra ugyanakkor nem tudtak magyarázatot adni, hogy ha ez egy régi dokumentum lenne, miért másfél hete töltötték fel a Roszatom oldalára. A honlapon egyébként nemcsak az EPC-szerződés egy része, hanem más dokumentumok is fellelhetők, köztük a majdani turbinák műszaki dokumentációját és egyéb paramétereit is megtaláltuk.

Nem meglepő, hogy érdemi információt megint az oroszoktól tudunk a paksi bővítésről – így reagált az ügyben lapunknak Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja. A bővítés ügyével rendszeresen foglalkozó politikus úgy fogalmazott: „az a szomorú helyzet, a Putyin-kormány közlékenyebb, mint az Orbán-kabinet”.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.12.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.