Hatéves mélypontra zuhant a font

MTI

2016. február 22., hétfő 20:30

Hatéves mélypontra gyengült a brit font az amerikai dollárral szemben hétfőn azután, hogy Boris Johnson, London közkedvelt polgármestere – és eddig a legmagasabb szintű brit politikus – kijelentette, hogy támogatja a Nagy-Britannia uniós kilépését célzó kampányt.

Röviddel 18 óra előtt a font csaknem 1,8 százalékkal, 1,4144 dollárra gyengült. A brit fizetőeszköz 2010 májusa óta nem gyengült ilyen jelentősen napon belül. Ezzel egy időben euróban számolva 0,8 százalékkal, 1,2836 euróra süllyedt.

A J. P. Morgan Asset Management egyik devizapiaci szakértője szerint ha Nagy-Britannia hátat fordít az EU-nak, annak jelentős hatása lesz a fontra, a deviza szerinte már most alulértékeltnek számít a más devizákból álló kosárhoz képest. A Dow Jones által idézett szakértő szerint a június 23-án tartandó szavazásig a bizonytalanság valószínűleg tovább gyengíti majd a fontot, amelynek az árfolyama az év eleje óta eddig 4,1 százalékkal gyengült a dollárhoz és 5,4 százalékkal az euróhoz viszonyítva.

Amennyiben Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból, a font azonnal több irányból nyomás alá kerül – mondta az AXA Investment Managers egyik szakértője. Egy ilyen lépés lényegesen lassítaná a brit gazdaságnövekedést, azzal járna, hogy tőkét vonnának ki az országból, csökkenne a közvetlen külföldi tőkebefektetés, a központi bank pedig hosszú időre laza monetáris politikára kényszerülne.

A szerkesztő ajánlja

Kuthi Áron

Nincs pénz a magyar múlt megmentésére

Nem csak templomokból áll az épített örökség a Kárpát-medencében. A megőrzésre a végtelen mennyiségű pénz is kevés volna.

Koncz Tamás

Méregdrága nyári elittábor a kormánytagok gyerekeinek

Kerényi Imre miniszterek trónörököseit várja a vörösberényi kolostorba, hogy ott körtáncot lejtsenek, és római stílusú hadi bemutatót tartsanak.

Vég Márton

Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.