Kevesebb az állástalan

WA

2012. május 8., kedd 15:37

Csökkent a regisztrált álláskeresők száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a márciusi adatok szerint – közölte a megyei kormányhivatal munkaügyi központjának igazgatóhelyettese kedden azzal összefüggésben, hogy állás- és innovációs börzét rendeztek a Nyíregyházi Főiskolán.

Vogelné Verdes Margit elmondta: csaknem tízezerrel kevesebb állástalant tartottak nyilván márciusban, mint egy hónappal korábban; számuk megközelítette a 63 ezret. Az álláskeresők 12,8 százaléka tartozik a pályakezdő fiatalok körébe, közülük körülbelül ötszázan diplomások.

A pályakezdő álláskeresők száma is csökkent, köszönhetően annak, hogy több munkahely létesült a megyében, a munkaügyi központ pedig bértámogatással segíti azokat a munkáltatókat, akik fiatal álláskeresőket kértek ki foglalkoztatásra – közölte az igazgatóhelyettes.

Az állásbörze az idén innovációs börzével bővült ki, amelyen szakmai előadások keretében mutatják be a főiskola szerepét a megyei gazdaságfejlesztésben. A börzén húsznál több kiállító várja a hallgatókat.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Hutter Marianna

Lázár János: Akit Gyurcsány támogat, az a szememben nem vásárhelyi

A miniszter szerint úgy viselkedtünk, ahogy a Rákosi-diktatúrában volt szokás. A vásárhelyi választásról beszélgettünk.

Kuthi Áron

Nincs pénz a magyar múlt megmentésére

Nem csak templomokból áll az épített örökség a Kárpát-medencében. A megőrzésre a végtelen mennyiségű pénz is kevés volna.

Koncz Tamás

Méregdrága nyári elittábor a kormánytagok gyerekeinek

Kerényi Imre miniszterek trónörököseit várja a vörösberényi kolostorba, hogy ott körtáncot lejtsenek, és római stílusú hadi bemutatót tartsanak.

Vég Márton

Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.