Látványtóra megy el az uniós támogatás

Hava Nikita

Hava Nikita

2017. november 2., csütörtök 17:31, frissítve: péntek 07:22

Győrtől mintegy 30 kilométerre, Komárom megyében van egy csendes, 1400 fős település, Tárkány. Hátrányos helyzetű régióhoz tartozik, így olyan forrásokhoz is hozzáfér, amelyekhez például Budapest vagy a fejlettebb nyugat-magyarországi régió nem. Az uniós támogatások felhasználását sokszor vizsgálta a jelenlegi kormány, ez Lázár János kancelláriaminiszter szívügye is. A politikus már többször emelt szót az uniós forrásokból megvalósult haszontalan beruházások miatt. Ezek iskolapéldája a kétezer fős Tyukodon épült 11 kilátó, amelyekre 264 millió forint uniós támogatást vertek el. A tárkányi esetet ugyanakkor eddig még nem hozta szóba a miniszter – igaz, ott nem is kilátó épül, hanem „élménytó”, mintegy 108 millió forint elköltése árán.

 
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
 

A beruházás színhelye a Tárkányban elterülő rét. Ottjártunkkor javában folytak a munkálatok, a közbeszerzési eljárás már augusztus végén lezárult. A réten már mindent feltúrt a két munkagép, épp egy kocsi platójára szórták a kibányászott kavicsot, hogy aztán elszállítsák a tervezett tótól néhány méterre. A tervek szerint ugyanis semmit sem visznek el, hanem mindent újra felhasználnak. Így a kitermelt földből és kavicsból szánkódombot alakítanak ki a tó mellett, a víz közepére pedig parkosított szigetet építenek. Utóbbit híd köti majd össze a tó körül futó sétánnyal.

A munkaterületet mind a három oldalról házak kertjei veszik körül, de az egyik ott lakó idősebb hölgy szerint nem zavaró a munkagépek zúgása. Ő személy szerint örül neki, hogy végre rendbe hozzák a gazos földdarabot. Bár panaszkodott, hogy jövőre meg kell csináltatni a kerítését, mert így már bejöhet valaki a portájára. Gyerekkora óta a faluban lakik, és felidézte: néhány évtizeddel ezelőtt volt itt egy kisebb tó, télen korcsolyázni lehetett a jegén. A falubeliek régen onnan bányászták ki a vályogházak alapanyagát, mert sok volt az agyag.

 
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
 

A környéken lakók tudják, hogy mi épül, de szinte mindenki máshogy értesült arról, miként fogják használni a majdnem 21 ezer négyzetméteres vízfelületű, 2,1 méter mély tavat. Valaki szerint fürdőzésre alkalmas tavat építenek, egy másik lakos viszont úgy hallotta, hogy horgásztó lesz, amit majd az azt építő vállalkozó fog üzemeltetni. Azt is elmesélte, hogy az elmúlt tíz évben az összes polgármester megígérte, hogy valamit majd építenek oda. Most sikerül erre pályázati pénzt nyerni, de a beruházásnál nem alkalmaznak egy helyi munkaerőt sem, ahogy szerinte a többi uniós forrásból létrejövő projektnél sem foglalkoztatnak helybélieket. – Pedig a polgármester asszony megígérte, hogy nekünk is jut majd belőle, mert itt nincs munka a környéken – tette hozzá az 55 év körüli kőműves. Utána elkezdte mesélni, hogy a nemrég befejeződött, 1,2 milliárd forintba kerülő csatornázásra a helyiekkel fizettettek ki több százezer forintot. Egy másik beszélgetőpartnerünk – aki nemrég tért vissza Angliából – is úgy vélekedett, problémás, hogy nem alkalmaznak helybélieket a beruházásnál, mert semmi munka sincs a környéken. Szinte csak a mezőgazdaságban lehet elhelyezkedni, de ott sem állandó jelleggel. Elmondása szerint a településről a legtöbben egy 30 kilométerre lévő gyárban dolgoznak, a faluból minden reggel és délután szállítják oda a munkásokat. A másik lehetőség a közmunka, amiből viszont alig lehet megélni, és amúgy sincs sok közmunkáshely a településen.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes
 
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
 

A faluban összességében sokan örülnek a beruházásnak, mert úgy vélik, legalább fejlődik valami a településen. Csak azt nem értik sokan, fogja-e használni bárki is a tavat, és ha igen, mire. Az önkormányzatnál olyan tervekről meséltek a helyieknek, hogy amikor két év múlva megépül a látványtó, akkor ott tartják majd a falunapot, és nem a sportpályán, mint eddig. Ez többek szerint is rossz ötlet, mivel nem olyan nagy, mint a futballpálya, illetve a mellette kiépített fedett pihenőhely és játszótér. Hogy a tó funkcióját megtudjuk, illetve érdeklődjünk az építkezés egyéb részleteiről, többször is kerestük a polgármestert, de elektronikus, telefonos és személyes megkeresésünk alkalmával sem értük el.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.11.02.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

Meglepő, de nem a téli sötétségben nő az öngyilkosságok száma

Mennyire határozza meg boldogságunkat a fény és miért veszélyesek a legújabb fényforrások?

Ficsor Benedek

Mácsai Pál: Semmi misztikus, játszani mindenki tud

Az Örkény alapító igazgatója a színházról, a Terápiáról, bulvárról, békülő szekértáborokról és a színház mély erkölcsösségéről. Interjú.

Szécsi Noémi

Feltárul Szabó Magda eddig kevésbé ismert szenvedélyes oldala

Az írónő szerelmei, avagy zavarba ejtő naplórészletek a kálvinista nagyasszony életéből.

Pintér Bence

„Öröm minden zsidónak”, vagy a nemzetközi jog semmibevétele?

Vélemények a Jeruzsálemmel kapcsolatos, múlt heti Trump-bejelentésről.