Lesz pénz a betétesek kártalanítására

2015. március 6., péntek 10:44

A jegybank likviditási kölcsönt nyújt az Országos Betétbiztosítási Alapnak (OBA), hogy az 20 munkanapon belül kártalaníthassa a DRB bankcsoport betéteseit – közölte a Magyar Nemzeti Bank honlapján pénteken.

A jegybanki kölcsön összege nem haladhatja meg a 107,12 milliárd forintot, folyósítására a jogszabályi előírások és a Pénzügyi Stabilitási Tanács döntése alapján három hónapos futamidővel, változó kamatozással, a mindenkor érvényes jegybanki alapkamattal és állami készfizető kezesség mellett kerülhet sor – közölték. A tájékoztatás szerint az MNB és az OBA között létrejött kölcsönszerződés célja, hogy elősegítsék a DRB Dél-Dunántúli Regionális Bank Zrt.-nél, a BRB Buda Regionális Bank Zrt.-nél, a Dél-Dunántúli Takarék Bank Zrt.-nél és az ÉRB Észak-Magyarországi Regionális Bank Zrt.-nél mint OBA-tagintézeteknél a betétesek zavartalan kártalanítását.

A hitelintézeti törvény szerint március 3-ától kezdve az OBA-nak 20 munkanapon belül 100 ezer eurós összeghatárig, azaz a jelenlegi árfolyamon több mint 30 millió forintig kártalanítania kell az érintett bankok biztosított követeléssel bíró betéteseit. Az MNB a törvényben nevesített eszközeivel mindent megtesz a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának fenntartása és erősítése érdekében – áll a jegybanki közleményben. Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) korábbi tájékoztatása szerint szerdán indította el, és 20 munkanapon belül, legkésőbb március 31-ig befejezi a DRB bankcsoport betéteseinek kártalanítását, miután a Magyar Nemzeti Bank elrendelte a csoporthoz tartozó bankok felszámolását. Az érintett bankok betéteseinek nincs teendőjük, a kártalanítást automatikusan megkapják az OBA-tól, amely a betéteseket levélben értesíti. A DRB bankcsoport bankjai – a vállalati és intézményi ügyfelekkel együtt – bő 123 ezer betétet kezeltek.

Az OBA-nak meglesz a kellő fedezete

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter korábbi közlése szerint egyebek mellett 84 önkormányzat és 52 nemzetiségi önkormányzat a csoport valamelyik tagjánál vezette számláját. A 84 önkormányzat közül 67 rendkívüli kormányzati támogatást kapott, hogy ki tudja fizetni például a márciusban esedékes béreket. A Bisnode üzleti információs társaság adatai szerint a négy kis bank 7639 vállalkozás számláit kezelte, amelyek közül 5700 cég kizárólag e pénzintézeteknél vezette számláját.

A Magyar Nemzeti Bank hétfőn közölte, hogy visszavonta a Buda-Cashhez kapcsolódó DRB bankcsoporthoz tartozó kis bankok tevékenységi engedélyét. Windisch László, a jegybank felügyeleti alelnökének hétfői tájékoztatása szerint az OBA-nak meglesz a kellő fedezete a betétesek kártalanítására, mivel az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa hétfőn arról is döntött, hogy elegendő jegybanki forrást biztosít e célra.

Forrás: MTI

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.