Ma sem tudunk meg többet a letelepedési kötvényekről és a szcientológusokról

MN

2017. október 30., hétfő 13:51, frissítve: kedd 10:39

Indoklás nélkül maradt távol Varga Mihály nemzetgazdasági és Pintér Sándor belügyminiszter a parlament költségvetési bizottságának mai üléséről, ahol ellenzéki kezdeményezésre a letelepedési kötvényekről és szcientológus kapcsolatokról is kérdezték volna őket. Az ellenzéki javaslat napirendre vételét azonban Szűcs Lajos fideszes politikus kezdeményezésére a kormánypártiak megakadályozták.

Lapunk számos alkalommal írt már arról, hogy az Orbán-kormány által indított letelepedési kötvényprogram többmilliárdos, egyes szakértők szerint 13 milliárdos kárt okozott az államnak. A kötvényvásárlókat beszervező külföldi bejegyzésű cégek pedig 180 milliárd forintot kaszáltak a programon, amiből nem is adóztak itthon. És miközben az uniós kötelező betelepítési kvóta kapcsán a kormány 1300 menedékkérőt visszautasít, aközben 20 ezer ellenőrizetlen hátterű, kormányzati kapcsolatokkal rendelkező cégeknek fizető embert engedett be az országba. A kötvényvásárlók között korábbi elítéltek is vannak, akik most szabadon mozoghatnak a schengeni övezetben és Magyarországon.

A bizottság ülésén Hegedűs Lórántné (Jobbik) a kötvényüzlet egyik fontos szereplőjének, a letelepedési kötvényekkel kereskedő Arton Capital vezetőjének szcientológus kapcsolatáról is szerette volna megkérdezni a fideszes politikusokat. Információk szerint ugyanis a cég egyik vezető tisztségviselője a magát egyházként hirdető szervezetnek a tagja. Azé a szervezeté, amelynek budapesti, Váci úti székházában, s országszerte, összesen körülbelül harminc helyszínen tartottak házkutatást, és a rendőrség mellett a NAV emberei is megjelentek. A szcientológusok tiltakoztak és tüntettek, de az adatvédelmi hatóság súlyos gondokat tárt fel náluk, s kémkedés és kuruzslás gyanúja is felvetődött velük kapcsolatban.

Az Arton Capital budapesti irodájába egyébként április 7-ről 8-ra virradó éjjel törtek be, s több száz millió forint értékű eurót, valamint rengeteg fontos iratot vittek el.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.