Magánnyugdíj: azok jártak jól, akik nem léptek ki

2018. január 12., péntek 16:22, frissítve: péntek 16:48

Miközben a 2011-ben a társadalombiztosítási rendszerbe visszalépő egykori magánnyugdíjpénztári tagok azon keseregnek, hogy az állami rendszer elnyelte a megtakarításaikat, s egy fillérrel sem kapnak majd több nyugdíjat, mint ha be sem léptek volna a magánnyugdíjpénztárba, az ott maradók boldogan dörzsölhetik markukat.

A pénztárak ugyanis 2017-ban átlagosan 7–11 százalékos hozamot írtak jóvá a tagok számláin – írja az Azénpénzem.hu. A pénzügyi szakportál cikke szerint egy átlagos tagnak 2016 végén négymillió forint volt a számláján, így a legjobb hozamot jóváíró Horizont Magánnyugdíjpénztár leghatékonyabb, de egyben legkockázatosabb befektetést kínáló növekedési portfóliója 11,56 százalékot, azaz 462 ezer forintot írt jóvá az ügyfelek számláján. Nem maradt el ettől sokkal a maradék három magánnyugdíjpénztár növekedési portfóliójának hozama sem, hiszen 9,4 és 11,23 százaléknyi pluszt írt jóvá az ügyfélszámlákon.

A valamivel kevésbé kockázatos, úgynevezett kiegyensúlyozott portfóliók is jól teljesítettek: mind a négy nyugdíjpénztár hét százalék fölötti hozamot ért el, de akadt, amelyik egy év alatt csaknem 9 százaléknyi pluszt írt jóvá a tagok számláin. Azok jártak a legrosszabbul, akik a klasszikus portfóliót választották. Ők ugyan pénzüknél maradtak, de sok hasznot nem rakhattak zsebre. A 2,38 százalék és 2,95 százalék közötti jóváírások ugyanis arra voltak elegendők ahhoz, hogy a pénzromlás mértékét ellensúlyozzák. Egyetlen kivétel volt, a szövetség klasszikus megoldása, amely mindössze 0,17 százalékos hozamot ért el.

Hosszú távon még nagyobb hasznot rakhattak zsebre a magánnyugdíjpénztárban maradt tagok. A portál számításai szerint a pénztárak döntő többségének államosítása, illetve a tagok állami rendszerbe visszaerőltetése óta, vagyis az elmúlt hat évben a múlt év végéig átlagosan 70 százalékkal nőtt a pénztártagok vagyona. A konkrét számok nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy akinek 2011 végén négymillió forint volt a számláján, annak most 6,8 millió forintra nőtt a számlaegyenlege. Ez különösen annak fényében nevezhető kiugróan magas hozamnak, hogy ez idő alatt az infláció mindössze 10,18 százalékos volt. A legjobban teljesítő portfólió hat év alatt 81 százalékos vagyongyarapodást ért el, de a növekedési és a kiegyensúlyozott portfólió átlaga is elérte a 70 százalékot. A leggyengébb teljesítményt a klasszikus portfóliók hozták,  de még azok átlaga is 20-30 százalékos hasznot írt jóvá ezen idő alatt, vagyis kétszeresen-háromszorosan múlták felül hozamaik az inflációt.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.13.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.