Magyarországon is drágulást hozhat a kevesebb libamáj

2017. december 7., csütörtök 13:36, frissítve: csütörtök 15:29

Franciaország a világ egyik legnagyobb libamájfogyasztó nemzete, ugyanakkor a karácsonyi és újévi szezon során szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy kedvelt eledelükből a megszokottaknál jóval kevesebb lesz az üzletek polcain, köszönhetően a 2016 novembere és 2017 tavasza között újra tomboló madárinfluenzának.

Az érintett időszakban több millió baromfit kellett levágni, miután szakemberek több telepen is kimutatták a fertőzést. A járvány nemcsak Magyarországot érintette, hanem több európai országban (köztük Ausztriában, Bulgáriában) is felütötte a fejét, így az egész ágazat komoly károkat szenvedett. Marie-Pierre Pé, a libamájfeldolgozó cégeket összefogó Cifog vezetője a The Telegraph-nak elmondta, Franciaországban tavaly 25 százalékos volt a visszaesés, amely idén még ehhez képest is 22 százalékkal csökkent.

Mindezt a Magyar Nemzetnek Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács és az Európai Hízott Máj Szövetség elnöke is megerősítette. Elmondta, a madárinfluenza utóhatása az egész európai ágazatot sújtja, a libatenyésztő (Franciaország, Magyarország, Bulgária) és libamáj-feldolgozó nemzeteket (Spanyolország, Belgium) is érinti. „Hazánkban 2016-ban 1429 tonna libamájat termeltünk, ez a szám idén ezer tonnára csökkent, vagyis nagyjából 30 százalékos a különbség” – nyilatkozta Csorbai Attila.

A szakember hozzátette, ennek ellenére dőreség lenne arról beszélni, hogy hiánycikk lesz a libamáj, sokkal inkább majd a kereslet növekszik meg ez után az élelmiszer után. Viszont emiatt természetesen az árak is emelkedni fognak.

Európa élelmiszerpiaca egyébként nem csak ebben az esetben küzd problémákkal. A kedvezőtlen időjárás és az uniós szabályozások miatt idén a vaj ára a kétszeresére emelkedett. Ugyanakkor Franciaországban a borászatokra is rájár a rúd, ugyanis az ágazat 1945 óta nem dolgozott fel olyan kevés szőlőt, mint 2017-ben.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.