Már jövő héten eldőlhet a lex Heineken sorsa

MN

2017. szeptember 11., hétfő 07:52, frissítve: hétfő 08:36

Szeptember 15-e után a parlament elé kerülhet a lex Heineken néven ismertté vált márciusi törvényjavaslat, amely az emberi méltóság védelmében az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosítását tiltaná meg Magyarországon. Erről is döntenek a Fidesz őszi kihelyezett frakcióülésén a hét végén – közölte a Magyar Időkkel Szatmáry Kristóf, a kancellária kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosa.

Hozzátette: szerinte óriási eredmény, hogy az Európai Bizottság nem emelt kifogást a magyar szabályozás ellen. Mint mondta, már csak az Országgyűlés döntésén múlik, és az összes tipikus önkényuralmi jelkép, így a vörös csillag is hamarosan eltűnhet a boltok polcairól, a vendéglátó- és szórakozóhelyekről, valamennyi érintett termékről, a reklámhordozókról és a szolgáltatásokból.

A lap idézi Lowri Evans, az uniós testület főigazgatója hazánknak küldött állásfoglalását, melyben kifejti: az EB tudatában van például a vörös csillag és a magyar történelem közötti összefüggésnek, az önkényuralmi rendszerek által okozott fájdalomnak és szenvedésnek. Elkötelezettek aziránt, hogy a diktatórikus rendszerek által Európában elkövetett bűncselekmények soha ne merülhessenek feledésbe, hiszen a kontinens történelmének közös emlékezete táplálja az unió elhivatottságát a fundamentális értékeink iránt. A vitatott tervezet kapcsán azt írták, a bizottság üdvözli azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a tagállamok ennek az érzékeny kérdéskörnek a kezelése érdekében tesznek, különösen az Európa a polgárokért program keretében.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

„Ezzel csak a multinacionális Heineken-csoport anyaországának kormánya nem azonosul: a hollandok a törvényjavaslat uniós vizsgálata során számtalan észrevételt tettek, ami hónapokkal húzta el a magyar parlamenti döntést” – fogalmazott Szatmáry Kristóf.

A Magyar Idők mindemellett azt írja,

  • az ősszel érkezhetnek olyan piaci intézkedések, amelyek a multinacionális gyártók erőfölényét korlátoznák a magyar kisüzemi sörfőzdék javára;
  • és napirendre kerülhet a parlamentben, hogy átvizsgálják a sörkínálatot az élelmiszer-minőség szempontjából.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.