Már készülnek az új, gyorsabb intercity-kocsik

MN

2017. november 15., szerda 08:07, frissítve: szerda 08:59

Néhány vasútvonal hamarosan alkalmas lesz a jelenleginél nagyobb sebességű közlekedésre, ezért a MÁV új intercity-kocsikat is vásárol, amelyek 2019-ben jelenhetnek meg a belföldi közlekedésben – írta a Magyar Hírlap szerdai száma.

Már megkezdődött az új IC+ vasúti kocsik sorozatgyártása a MÁV-Start Zrt. szolnoki járműjavító üzemében, a munkához szükséges beszerzési eljárások jelentős része lezárult.

A napokban az utasülések szállítására kiirt tenderen hirdetett eredményt a cég. A MÁV-Start húsz, saját fejlesztésű és nemzetközi forgalomra is alkalmas IC+ kocsi előállítását kezdte meg, az első két jármű jövő tavasszal készülhet el. Először többcélú, így kerékpárok és kerekesszékek szállítására is alkalmas kocsik, majd másodosztályú, termes járművek készülnek. Ezt követően épülnek első osztályú kocsik is.

A belföldi használatra szánt IC+-ok gyártása is hamarosan elindulhat, a sorozatgyártás 2018 és 2020 között valósulhat meg, a járművek egy része 2019-től állhat forgalomba.

A Magyar Hírlap szerint a nemzetközi és a belföldi forgalomra készülő kocsik között leginkább a forgóvázak, azaz a futóművek esetében van eltérés, előbbi járművek ugyanis óránként 200 kilométeres sebességre alkalmasak, utóbbiak csak 160 kilométeresre. A tervek szerint a húsz nemzetközi kocsi mellett száz új IC+ épül a belföldi forgalom számára.

A szerkesztő ajánlja

Hutter Marianna

Az első Orbán-kormány jelölte Zaid Naffát a tiszteletbeli konzuli posztra

A jordán üzletember már abban az időszakban is elbukott a magyar állampolgársághoz szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.