Máris van vevő a CBA-kra

2016. szeptember 14., szerda 14:43, frissítve: csütörtök 15:11

A Magyar Nemzet információi szerint több vevő is bejelentkezett a nógrádi Palóc Nagyker Kft. nyolcvan, bezárásra kényszerülő CBA-üzletére. A boltok dolgozói továbbra sem tudnak semmit a bérükről. A magyar üzletlánc felbontotta a szerződést a Palóc Nagykerrel.

Lapunk információi szerint csütörtökön az összes Nógrád megyei, a Palóc Nagykereskedelmi Kft. által üzemeltetett CBA-üzletre lakat kerül. Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta, hivatalosan a kft. minden boltjában raktároznak majd, de azt is hozzátette, soha nem hallott még hasonló eljárásról. Az üzletek egyébként hamarosan újra kinyitnak, de hogy mit árulnak majd, az nagy kérdés, termék ugyanis gyakorlatilag nincs. Sáling József azt is elmondta, több lehetséges vevő is felbukkant az üzletek körül, akik már ajánlatot tettek az 1200 embernek munkát adó Palóc Nagyker boltjaira. Azt az elnök sem tudta, kik a vevők, és mennyit ajánlottak.

Mint megírtuk, a nyolcvan észak-magyarországi üzletben hetek óta üresek a polcok, a cég nem tudja fizetni a beszállítókat, a dolgozók teljes bizonytalanságban élnek. – A legfontosabb az lenne, hogy a dolgozókat végre tájékoztassa valaki. A többség nem kapta meg a havi bérét, szeptemberre már a társadalombiztosítást sem fizette meg a cég, van, akinek a nyugdíjalapjával van gond – emelte ki Sáling József. Információnk szerint még mindig nem jött meg a gyes és a gyed sem, és vannak olyan családok, ahol minden pénzkereső a Palóc Nagyker egyik CBA-üzletében dolgozik. Úgy tudjuk, több munkavállaló is felmondott a napokban, ők valamelyik konkurenciánál találtak állást.

A szakszervezet elnöke szerint bizonytalan, hogy végül csődöt jelent-e a Palóc Nagyker, vagy tulajdonost cserél, pedig ezek fontos és mielőbb tisztázandó kérdések. A CBA Kereskedelmi Kft. tegnap közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy több sikertelen egyeztetés után kezdeményezte a kft.-vel kötött franchise-szerződés felmondását, és intézkedett a taghálózatból történő kizárásáról. A Palóc Nagyker többszöri jelzés ellenére sem tett eleget kötelezettségeinek, a franchise-szabályokat huzamosabb ideje nem tartotta be, ezért a CBA kötelezte a céget, hogy a hálózat arculati elemeit távolítsa el. Közölték, a Palóc Nagyker által üzemeltetett egységek a cég saját bérleményei vagy tulajdonai, azok további működésébe a CBA-nak nincs beleszólása, megvásárlásukra, üzemeltetésükre sincs módja. Hozzátették, munkalehetőséget kínálnak a dolgozóknak a hálózat más üzleteiben.

Czékmán József, a Palóc Nagyker ügyvezető igazgatója az MTI-nek úgy nyilatkozott, pénteken is leltároznak, de az üzletek a jövő héten várhatóan újra kinyitnak. Megerősítette, hogy van vevőjelölt a boltokra, azt is hozzátette, hogy főként a konkurencia érdeklődik. A mi megkeresésünkre sem a CBA, sem a Palóc Nagyker nem reagált semmit. A KASZ jövő szerdára jogi segítségnyújtó fórumot szervez a kft. salgótarjáni központjába, remélik, hogy ott a cégvezetés végre hiteles tájékoztatást ad a dolgozóinak.

Úgy tűnik, a probléma nemcsak a dolgozókat, az önkormányzatokat is érinti. – A napokban értesültünk arról, hogy csoportos létszámleépítés várható a Palóc Nagyker Kft.-nél. Mivel magáncégről beszélünk, sajnos sok mindent nem tudunk tenni a dolgozókért. Két kisebb üzletről van szó, körülbelül tíz embert érinthet, szerencsére munkaerőhiány van, remélhetőleg el tudnak helyezkedni – mondta lapunknak Balassagyarmat alpolgármestere. Csach Gábor hozzátette, az egyik üzlet önkormányzati bérleményben van, ha nem tudnak fizetni érte, az a várost is hátrányosan érintené. Mint mondta, márciusban 2032-ig szóló, határozott idejű szerződést kötött velük a kft., várják a fejleményeket, hivatalos levelet még nem kaptak.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A Nemzetgazdasági Minisztérium lapunk megkeresése után közölte, különös figyelemmel kíséri a Palóc Nagykereskedelmi Kft. körül kialakult helyzetet. Hozzátették, információik szerint az anyacég vezetése a jelen állapot mielőbbi kezelése érdekében tárgyalásokat folytat a kft.-vel. – Bízunk benne, hogy a helyzet mielőbb rendeződik, és nem lesznek elbocsátások, illetve a fizetési problémák is megoldódnak. A járási hivatalok foglalkoztatási osztályai azonban felkészültek az elbocsátásokra, szükség esetén átképzésekkel, munkaerő-közvetítéssel mindent megtesznek az érintettek újbóli alkalmazása érdekében. A kiskereskedelmi szektorban országszerte munkaerőhiány van, csak Nógrád megyében több mint 200 álláshely betöltetlen – közölte a tárca.

Korábban megírtuk, úgy tűnik, a kft. lesz az első áldozata a kormány új szabályozásának, miszerint a nagykereskedelmi vállalkozásoknak muszáj nyereségesnek lenniük. Jövő januártól a társaságok nem árulhatnak élelmiszert és napi fogyasztási cikkeket, ha két egymást követő évben a forgalmuk meghaladta a 15 milliárd forintot, de veszteségesek vagy nullszaldósak voltak.

A Palóc Nagyker tavaly 18 milliárdos forgalom mellett 2 milliárd forintos veszteséget mutatott fel. Az idei év mérlege jövő májusban lesz végleges. A Népszabadság korábbi cikke szerint a dohányforgalmazás kiesése, az élelmiszerlánc-felügyeleti díj, az útdíj, a tranzakciós illeték, a reklámadó bevezetése és a vasárnapi zárva tartás egyaránt súlyosan érintette a CBA regionális központját.

 

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.