Megállapodott a béremelésről a Tesco a szakszervezetekkel

MTI

2017. október 13., péntek 15:58, frissítve: péntek 16:17

A Tesco, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) közös közleményben ismertették, hogy a megállapodás a munkavállalók érdekeit és a hosszú távú, fenntartható fejlődést egyaránt szem előtt tartja, tartalmazza a bérnövekedéssel, valamint a munkaerővel és a toborzással kapcsolatos feladatokat.

A Tesco a megállapodás szerint 2017. szeptember elsejétől – visszamenőleg – bruttó 179 000 forintra emeli a havi bérminimumot. Minden teljes munkaidős, áruházi, valamint raktári munkatárs fizetése a cafeteriával legalább bruttó 191 000 forint lesz, ami kiegészülhet pótlékokkal és egyéb bérkiegészítéssel. Egy budapesti zöldségáru-feltöltő bére így jellemzően meghaladja majd a bruttó 220 ezer forintot – írták.

A Tesco a most bejelentett, idei negyedik béremeléssel együtt az elmúlt két évben már közel 9 milliárd forintot költött bérfejlesztésre. Ezen felül az áruházlánc az év első fél évében több mint 150 millió forintot fektetett be 1642 kolléga OKJ-képzésébe, lehetőséget teremtve számukra a fejlődésre.

Megállapodás született arról is, hogy mely területeken vesznek fel több száz munkatársat, illetve melyek azok a területek, ahol hatékonyabb munkaszervezéssel jelentősen csökkenthető a munkavállalók terhelése.

A közlemény idézi Pártos Zsoltot, a Tesco ügyvezető igazgatóját, aki kifejtette: a társaság továbbra is hisz a párbeszédben, és bízik abban, hogy a szakszervezetek a munkavállalók képviseletében a jövőben is valódi partnerként működnek együtt a Tescóval.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A szakszervezetek az egyeztetésen megerősítették, hogy a sztrájktárgyalások megállapodással lezárultak, a sztrájkbizottságok működésüket befejezték.

Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke szerint a mostani béremelés eredményeként a kereskedelemben korábban nem tapasztalt mértékű béremelés valósult meg.

Karsai Zoltán, a KASZ Tesco alapszervezet vezetője a megállapodást értékelve a közleményben kifejtette: „...azzal a tudattal álltunk fel a tárgyalóasztaltól, hogy a konstruktív egyeztetésnek ebben a formában igenis van értelme. Hiszünk benne, hogy ugyanezt elmondhatjuk majd a jövő évre vonatkozó bértárgyalások lezárása után is.”

A szakszervezeti követelések elfogadása érdekében a KASZ és a KDFSZ szeptember 8-án 16 órától 24 óráig, szeptember 9-én pedig 10 órától 24 óráig tartott országos sztrájkot a Tescónál. Az áruházlánc korábbi közlése szerint szeptember 8-án a munkabeszüntetés miatt a Tesco áruházak 10 százaléka zárt be, a bezárt boltokkal együtt az áruházak 25 százalékában okozott valamilyen fennakadást a munkabeszüntetés. Szeptember 9-én este az országban működő összesen 206 áruházból 27 volt zárva, 12 hipermarket és 15 kisbolt nem tudta fogadni a vásárlókat. A szakszervezet tájékoztatása szerint mintegy 4000-5000 Tesco-dolgozó vett részt a munkabeszüntetésben.

A Tescónál a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének 2500, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének pedig mintegy 1000 tagja van.

A Tesco Magyarországon 206 üzlettel rendelkezik, ebből 112 hipermarket. A cég mintegy 20 ezer munkavállalót foglalkoztat.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.