Milliárdos veszteséget termel a Magyar Posta

Költségvetési támogatás nélkül évek óta nem képes eredményesen működni a nagyvállalat

Wiedemann Tamás

Wiedemann Tamás

2017. november 13., hétfő 18:29, frissítve: hétfő 18:42

A Magyar Posta az elmúlt években nagy veszteségeket termelt, bár a hivatalos eredménykimutatások rendre nyereséget tükröznek. Ez annak köszönhető, hogy a kormány négy alkalommal is több milliárd forintnyi támogatást adott a posta működéséhez. Az európai uniós jogszabályok ugyanis lehetőséget biztosítanak arra, hogy az állam a posta egyetemes szolgáltatásából adódó „méltánytalan többletterhét” megtérítse. A Tóth Bertalan MSZP-s országgyűlési képviselő írásbeli kérdéseire adott kormányzati válaszokból kiderül, a posta 2013–2015 közötti üzleti tevékenységével kapcsolatban is kompenzációt nyújtott. A 2013. és a 2014. évvel összefüggésben 4,57 milliárd, illetve 5,1 milliárd forintot fizetett az állam. A 2015. esztendő esetében 3,68 milliárd forintos segítséget nyújtott az Orbán-kormány a központi költségvetésből. Nem tudni, hogy tavaly mennyivel kellett az államnak megsegíteni a posta gazdálkodását, és azt sem, hogy az állami cég igényelt-e előleget a kormánytól az idei évre vonatkozólag, mivel a képviselő kérdéseire egyszerűen nem válaszolt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

Nagy kérdés, hogy az elmúlt években miért kellett a postát 13,4 milliárd forintos állami támogatásban részesíteni, holott 2013-at megelőzően erre sosem volt szükség. Sőt a szocialista kormányok idején még a posta fizetett a közös kasszába minden évben osztalék formájában átlagosan 3-4 milliárd forintot, de osztalék kifizetésére 2010 óta nem került sor.

Hogy milyen változások történtek az Orbán-kormány hatalomra kerülése után a Magyar Posta tevékenységében, nem tudni, mivel a minisztérium nem hajlandó kiadni azokat a közérdekű adatokat, amelyek magyarázatot adnának, mi okozta a posta egyetemes szolgáltatásából adódó méltánytalan többletterhét. (Egyetemes szolgáltatás alatt nagyon leegyszerűsítve a belföldi levélforgalmat kell tekinteni.) Az biztos, hogy a nyugdíjasoknak kiosztott év végi Erzsébet-utalványok és a lassan állandósuló nemzeti konzultációk kiszállítása nem növelték a posta eredményességét.

Az is furcsa az elmúlt esztendők állami kompenzációjával kapcsolatban, hogy évekre lebontva éppen az Európai Unió által még megengedett értékhatár alatt volt a kormányzati dotáció. Az EU-s szabályok szerint ugyanis 15 millió euróig, azaz 4,5 milliárd forintig nyújthat egy adott tagállam ilyen kompenzációt a nemzeti postának. Gyanús, hogy nem véletlenül titkolja a minisztérium a posta többletterhét, mivel úgy tűnik, mintha megnézte volna a kabinet, mekkora a legmagasabb dotáció, és annál egy picit kevesebbet utalt szinte rutinszerűen a postának az elmúlt néhány évben. Úgy tudjuk, hogy Tóth Bertalan ma újabb kérdéseket ad be az NGM-hez, és amennyiben nem kap választ, bíróság elé viszi az ügyet. A hatályos jogszabályok szerint a postának legkésőbb július 31-ig el kellett küldenie a múlt évvel kapcsolatos kompenzációs igényét.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.11.13.

A szerkesztő ajánlja

Hutter Marianna

Az első Orbán-kormány jelölte Zaid Naffát a tiszteletbeli konzuli posztra

A jordán üzletember már abban az időszakban is elbukott a magyar állampolgársághoz szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.