Mozgások Orbán Viktorék családi társaságainál

MN

2017. november 21., kedd 19:54, frissítve: kedd 19:58

Orbán Győző lett a tulajdonosa a Nehéz Kő Kft.-nek – derítette ki a G7.hu.

A logisztikai vállalat eddig is a miniszterelnök családjának érdekeltségébe tartozott, de október végéig nem a kormányfő édesapja, hanem testvére, Orbán Áron volt az egyetlen tag. Illetve a társügyvezető is, ám három hete ezt a pozíciót sem tölti be.

Ez az a cég, amely az Orbán család bányáiból származó anyagokat szállítja. A mostani váltás azért lehet érdekes, mert bár a családon belüli tulajdonviszonyok korábban is változtak időnként, az egyetlen biztos pont Orbán Áron személye volt.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.11.22.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.