Pánikszerű korrekció a világ tőzsdéin

2018. február 6., kedd 20:30, frissítve: kedd 22:38

A következő hetekben nagy lesz az idegesség, de a szakértők nem tartanak az összeomlástól.

A tengerentúli börzék hétfői zuhanórepülését követően végigsöpört a világ tőzsdéin a pánikhangulat: a hét első kereskedési napján az Egyesült Államok harminc legfontosabb vállalatának tőzsdei mutatószáma, a Dow Jones indexe 1600 ponttal zuhant, százalékos viszonylatban (4,6 százalékos eséssel) pedig 2011 augusztusa óta nem látott értékben veszített értékéből. Bár a tengerentúli index helyi idő szerint dél körül a megnyugvás jeleit mutatta (a nyitás közeli 24 322 pont körüli szinten tartotta magát), a keddi napot addigra már a hátuk mögött tudó ázsiai börzék esetében 3–7 százalékos esésekre is volt példa. A fontosabb európai tőzsdeindexek – a frankfurti DAX, a párizsi CAC és a londoni FTSE – 1,8 százalékos esést könyvelhettek el, igaz, a reggeli órákban még három százalék körüli mínuszokra is volt példa. A nemzetközi trendet természetszerűleg követték a régiós börzék, így a Budapesti Értéktőzsde is, amely szintén jelentős eséssel zárta a tegnapi napot. 

– Erőteljes korrekciót, kijózanodást láthattunk a világ tőzsdéin, a gazdaságot megrengető összeomlástól azonban nem kell tartani. A világgazdaság fundamentumai jól állnak, ami azt jelenti, hogy a befektetők pánikja a börzék falain túl nem vet hullámokat – fejtette ki Zsiday Viktor befektetési szakértő. Mint mondta, az előző években az alacsony, nulla közeli jegybanki kamatok miatt nem lehetett számolni érdemi hozammal sem a banki befektetések terén, sem az állampapírok piacán. Így a tőkének egyenes útja vezetett az ingatlanpiac mellett a tőzsdékre, ami felhajtotta a részvények árát. A befektetőket emellett az is vonzotta a vállalati értékpapírokhoz, hogy az utóbbi években csak mérsékelt kilengéseket lehetett tapasztalni a tőzsdéken.

– Sok befektető ráadásul fáziskéséssel reagál a trendekre. Ennek jele, hogy még a múlt  évben is húsz százalékkal nőttek az amerikai piacok, holott már akkor is látni lehetett, hogy a nemzeti bankok kamatpolitikájában a kedvező gazdasági környezetben változás fog beállni – mondta Zsiday Viktor, aki a tőzsdék és a reálgazdaság viszonyát egy, a kutyáját sétáltató gazdához hasonlította. – Az eb messzire szaladt a gazdájától, a pórázt pedig megrántották, ennyi történt – tette hozzá. A szakértő arra számít, hogy a következő hetekben nagy lesz az idegesség a tőzsdéken, komoly kilengéseknek lehetünk majd szemtanúi pozitív és negatív irányban egyaránt. Ugyanakkor a részvények jelentősebb, 15-20 százalékos értékvesztése sem jelentene tragédiát, hiszen a legtöbb papír még egy ilyen szintű korrekció után is inkább drágának számítana. Várakozásai szerint a Budapesti Értéktőzsde is követni fogja a globális trendet: nagyobb izgalmakra a kisebb papírok terén érdemes számítani, spekulatív céllal ugyanis ezek piacán tömegesen jelentek meg a befektetők, amelyek jelentősen felhúzták a papírok árfolyamát. A nagyobb részvények árfolyamát inkább az adott szektort érintő nemzetközi folyamatok befolyásolhatják. 

Nem tartanak érdemi reálgazdasági hatásoktól a távirati iroda által idézett londoni elemzők sem. Az Oxford Economics elemzése szerint ha a vezető tőzsdék részvényárfolyamai globális átlagban tíz százalékkal zuhannak, az a hét vezető ipari hatalom (G7) együttes hazai össztermékének (GDP) nominálértékét csak 0,3 százalékkal csökkentené kétévi távlatban. Mint közölték, a globális részvényárfolyam-átlag az év eleje óta mindössze egyetlen százalékkal csökkent, ráadásul a globális vállalati szektor erőteljesen felfelé tartó nyereségességi ciklusa sem tipikus háttere egy esetleg hosszan elhúzódó, nagy piaci visszaesésnek. A Capital Economics azt emelte ki értékelésében, hogy a jelenlegi globális részvénypiaci visszaesés mértéke történelmi távlatú visszatekintésben meglehetősen csekély. – 1987 októberében az amerikai részvényindexek 35 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint 1987 augusztusában, amikor Alan Greenspant beiktatták az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöki tisztségébe – emlékeztetett az elemzőház, hangsúlyozva: az amerikai gazdaság csaknem teljes foglalkoztatottsággal működik, és ebben a környezetben a Fed számára nehéznek bizonyulna a további monetáris szigorítási ciklus leállításával támogatást nyújtani a részvénypiacok részére.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.07.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.