Pusztított a vihar

2011. december 14., szerda 22:55

Több tíz millió forintnyi kárról tettek bejelentést az Aegon Biztosító ügyfelei a múlt csütörtöki viharok után, a legtöbb bejelentés Pest megyéből és Budapestről érkezett – közölte a biztosító szerdán.

Szerda reggelig 1300 meteorológiai kárbejelentés érkezett az Aegon Magyarországhoz, a társaság munkatársai folyamatosan fogadják a beérkező bejelentéseket – idézi a közlemény Vereczki Andrást, a társaság vezérigazgató-helyettesét, aki hozzáfűzte, hogy az ügyfelek által becsült eddigi teljes kárösszeg 105 millió forintot tesz ki.

Az Aegon szakértői legfeljebb 2000 kárbejelentéssel számolnak a vihar kapcsán. A bejelentések legnagyobb része – összességében több mint a fele – Pest megyéből és Budapestről származott. Pest megyéből 286, a fővárosból 251, Heves megyéből pedig 106 kárbejelentést regisztráltak szerda délelőttig a biztosító szakemberei. A kártérítések nagy részét a biztosító szemle nélkül, a telefonos bejelentés alapján intézi.

A szemleköteles károknál a kárszakértők a bejelentéstől számított 24 órán belül felveszik a kapcsolatot az ügyféllel. A szemlét követően az ügyfelek a banki átutalási időnek megfelelő átlagosan négy nap alatt hozzájuthatnak a kártérítéshez – áll a közleményben.

Az Aegon a vihar másnapján még 578 bejelentett káresetről és 50 millió forintos kárról adott tájékoztatást. Az Allianz Biztosítónál péntekig 220 kárt jelentettek, több mint 13 millió forint értékben.

Forrás: MTI, MNO

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.