Rogán titkáránál landolt egy belvárosi lakás

2017. szeptember 19., kedd 05:52, frissítve: kedd 12:29

Az elmúlt néhány évben szinte mindegyik Fidesz vezette budapesti kerületet jellemzett néhány kétes ingatlanügylet, amelyekből kiderült, hogy önkormányzati dolgozóknak vagy adott esetben valamelyik városatya rokonának nagy kedvezménnyel adtak el vagy bérbe önkormányzati tulajdonú lakásokat. A közelmúltban lapunk főleg a budavári önkormányzat ügyeivel foglalkozott, ahol akár havi 440 forintos négyzetméteráron is bérlakáshoz lehetett jutni. Ugyanakkor mostanra már szinte mindenki megfeledkezett a belváros-lipótvárosi önkormányzati ingatlanok három évvel ezelőtti jóval áron aluli eladásairól. Pedig a 2014-ben az önkormányzati választások után is történtek érdekes dolgok: a belvárosban tulajdonost cserélt egy 131 négyzetméteres, központi helyen fekvő, nem mellesleg műemléki védelem alatt álló, a Mérleg utca 9. szám alatti harmadik emeleten található háromszobás lakás. Az új tulajdonos a sajtóban eddig feltűnést nem keltő Balázs Rita lett. Az általunk lekért földhivatali tulajdoni lap szerint az ingatlan 2015. január elején került teljesen a birtokába. A megvásárláshoz az önkormányzat 27 millió forint kölcsönt nyújtott, amit jelzálogként be is jegyeztek. Balázs Rita akkoriban a szintén nem nagyon ismert Nagy Ádám élettársa volt (azóta már felesége Nagy Ádámnak, és a nevét is Nagy-Balázs Ritára változtatta). A most 29 éves Nagy Ádám évek, pontosabban 2012 óta Rogán Antal – akkoriban V. kerületi fideszes polgármester, jelenleg kabinetminiszter – egyik fontos bizalmi embere és egyben személyi titkára: ő látható azon az Index.hu által készített videón, amelyen a miniszter Kertész Balázs ügyvéd irodájánál üti be a kapukódot. Nagy Ádám később a munkakapcsolaton túl olyan szoros viszonyt alakított ki Rogán Antallal, hogy ő lett a miniszter legkisebb gyerekének keresztapja.

Az ingatlan pontos vételárát nem tudjuk, az önkormányzat lassan egy éve nem válaszol megkeresésünkre. A honlapjukon is megtalálható üvegzsebben pedig ez az adásvétel valamiért nem lett feltüntetve – pedig a kerületnek nyilvánosságra kell hoznia az ötmillió feletti szerződéseket. Az csak a tulajdoni lapon látszik, hogy az említett ingatlan 1991-től 2015-ig a kerület tulajdonában állt, ahogy a házban lévő szinte összes lakás. Az önkormányzat egyik 2008-as értékbecslése a 131 négyzetméteres ingatlant 28 millió forintra taksálta, egy későbbi értékelés pedig már 34 millióra. Az ingatlanhirdetések alapján ma a Mérleg utcai ingatlanok négyzetméterára 900 ezer és egymillió forint között mozog. Egy a környéket jól ismerő ingatlanos szerint „ma legalább 110 millióért tovább is adhatná” ezt a lakást.

Az ingatlant már nem Rogán Antal polgármestersége alatt adta el az V. kerület, hanem utódja, Szentgyörgyvölgyi Péter idején, ám az adásvétel folyamatát még az önkormányzati választás előtt megkezdték. Mint a sajtó többször megszellőztette, Rogán Antal polgármestersége idején az önkormányzat nagyüzemben, évente több tucat ingatlant értékesített harmincszázalékos kedvezménnyel a bérlőknek. Számos ügyletről utóbb kiderült, hogy az új tulajdonos erősen kötődik a kerület vezetéséhez, esetleg Rogán környezetéhez, netán más kapcsolat miatt mondható kormányközelinek.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.19.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.