Százmilliós kártérítés a MÁV-nál

Gyöngyösi Balázs

2016. február 9., kedd 06:18, frissítve: kedd 07:24

Közel tizenkétezer esetben összesen 110 millió forint kártérítést fizetett tavaly a MÁV Magyar Államvasutak Zrt., nagyrészt a késések miatt. Darabszámban és értékben is csökkentek a belföldi kártérítések, a nemzetközi vonalakon ugyanakkor jelentősen megugrott mindkét mutató, a jelek szerint a migránsáradat sokba került a vasúttársaságnak.

Összesen 11 850 esetben 108,8 millió forint értékben fizetett kártérítést a MÁV 2015-ben – közölte a Magyar Nemzettel a társaság kommunikációs igazgatósága. Ebből 7400 esetet és 8,8 millió forintos összeget tett ki a belföldi átalány-kártérítések száma, a fennmaradó 4450 darab, illetve 100 millió forint mind nemzetközi vasútvonalhoz köthető. A vállalat azzal magyarázta lapunknak a nemzetközi tételek jelentős emelkedését, hogy a Budapest– Győr–Hegyeshalom vasútvonalon közlekedő vonatokon késéseket okoztak a rendőrségi intézkedések, illetve átmenetileg szünetelt a nemzetközi személyforgalom. Tájékoztatójában a MÁV erre külön nem tért ki, de mindez az országon átvonuló migránsok jelenlétének tudható be, a legtöbben ugyanis ebben az irányban indultak Bécs, illetve München felé. A hatósági ellenőrzések miatt pedig lelassult a forgalom.

Bezavart a migránsválság

Összehasonlításképpen 2014-ben a belföldi vasútvonalakon 9300 esetben fizetett összesen 9,1 millió forint kártérítést az állami cég, a 2700 nemzetközi kártérítés pedig 23 millió forintot tett ki. Idehaza 2013-ban 14 800 eset 14 millió forintot emésztett fel, az országhatárokon túlnyúló járatokon kerek 3000 kártérítés 39 millió forintot vett ki a MÁV kasszájából. Összességében megállapítható, hogy ha nincs a migránsválság, évről évre csökkenne a kártérítések darabszáma és összértéke, így viszont a 2013-as 53 millió és a 2014-es 32,1 millió forintos összeg után tavaly 20-25 millió helyett jött a kiugróan magas 108,8 millió forint.

Ezek a szabályok

– Az üzletszabályzat szerint ha az utas érvényes menetjeggyel rendelkezik, akkor elszállítására a MÁV-Start mindenképpen köteles, a szállítás során bekövetkező késés esetén pedig feláras vonatoknál átalány-kártérítés kifizetése is kérhető – hangsúlyozta lapunknak a cég. Gyorsvonat vagy InterCity esetében 30–119 perc késésnél a menetjegy árának 25 százaléka, 120 perc vagy annál nagyobb késésnél a menetjegy árának 50 százaléka járhat vissza. Az utas a menetjegypénztáraknál, illetve a vasúttársaság bármely szervezeti egységénél is bejelentheti az átalány-kártérítésre vonatkozó igényt, amelyet az elbírálására jogosult illetékes szervezeti egységhez továbbítanak. Ilyenkor csatolni kell az eredeti menetjegyet, a helyjegyet vagy pótjegyet is. Az utasok az ügyintézésről érdeklődhetnek telefonon, e-mailben, valamint a MÁV-Start személyes ügyfélszolgálati irodáiban is.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.02.09.

A szerkesztő ajánlja

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.

Favero-Fürjész Judit Éva

80 éves Adriano Celentano, aki nem fél a politikától

„Ma mindenki fél a szavaktól, csak olyan dolgokat lehet mondani, amelyek senkit nem zavarnak” – vallja a népszerű olasz énekes-színész.

Lukács Csaba

Sokkoló képek Venezuelából, a buszsofőrből lett baloldali vezér hazájából

A caracasi magyarok naponta küldik az ijesztőnél ijesztőbb híreket az árak és a dollárárfolyam alakulásáról.

Lakner Dávid

Kicsit kívülre kellett szorítani a színészt

A Testről és lélekről című film főszereplője, Borbély Alexandra szerint merni kell nagyot gondolni. Interjú.