Tiborcz Istvánig is elérhetnek a Microsoft-botrány szálai

MN

2018. március 29., csütörtök 13:44, frissítve: csütörtök 14:46

Gigabírság elé nézhet a Microsoft, mert magyar viszonteladói sokszor fölösleges kormányzati szoftverbeszerzéseken segítették Orbán vejének gazdagodását – írja a Népszava. A lap információi szerint a korábban becsültnél sokkal kiterjedtebb vizsgálat folyik: tíznél több magyar kormányzati intézménynél és állami cég körül vizsgálódnak már, így az adóhatóság és a rendőrség mellett például a honvédelmi tárcához tartozó HMEI Zrt., illetve az egészségügy beszerzéseiben érdekelt egykori GYEMSZI is célkeresztbe került.

A Népszava vizsgálat alá vont intézményeknél, illetve állami vállalatoknál dolgozó forrásai azt mondták, a 2014-es választás után az uniós támogatásból bonyolított állami informatikai fejlesztéseknél (informális) kulcsszereplővé vált Tiborcz István (Orbán Viktor kormányfő veje), illetve testvére, Tiborcz Péter, akiknek „ráhatásuk” lehetett, melyik cég felé lejtsen a pálya.

A Népszava azt írja, a vizsgált kormányzati megrendelők irracionális árakon vásároltak üzleti Microsoft-szoftverlicenceket. Az így elért extraprofitból a kormányfő közelébe is jutott: Tiborcz István 2015-ben jelent meg tulajdonosként a HCS Experts nevű cégben, és abban az esztendőben az egyik Microsoft-viszonteladónak rendszeresen beszámlázó HCS megtáltosodott.

A lap azt írja, a kormányzati vevők ráadásul nemcsak érthetetlenül drágán vásároltak, hanem számos esetben fölöslegesen is: tudnak olyan vizsgálat alá vont intézményről, ahol máig semmire sem használták a két éve beszerzett szoftverlicenceket. Azt nem tudni, hogy a Tiborcz-cég számláit milyen címen fogadta be a Microsoft-viszonteladó, azonban bizonyos, hogy a jelzett időszakban a HCS Experts minimális létszámmal, jellemzően titkárnőket foglalkoztatva működött – teszi hozzá a Népszava.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.