Több ezer fiatalt támogatnak az "első munkahely garancia" programmal

NT, KG

2013. február 26., kedd 12:30, frissítve: kedd 14:54

Március 1-jétől újraindul a pályakezdőket támogató „első munkahely garancia” központi munkaerő-piaci program, a támogatás összege 5 milliárd forint, amelyből legalább 7200 fiatal támogatható – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

A programra szakképzett és szakképzetlen, 25 év alatti fiatalok jelentkezhetnek a munkaügyi kirendeltségeken, ahol munkaadót is segítenek keresni számukra. A munkaadó legfeljebb hat hónapig kapja meg a pályakezdőnek fizetett munkabért és közterheit, viszont utána a foglalkoztatási idő felének megfelelő továbbfoglalkoztatást kell vállalnia. A továbbfoglalkoztatásra a munkahelyvédelmi akcióterv szerinti támogatás jár.

Legfeljebb a minimálbér másfélszerese

A munkabér legfeljebb a minimálbér másfélszerese lehet – ismertette a részleteket az államtitkár.
Czomba Sándor a tavaly szeptemberben indult korábbi programról elmondta, hogy a cél akkor 3 milliárd forint támogatással 3600 szakképzetlen fiatal négyhavi munkához juttatása volt. Az eredmény ehhez képest 3,6 milliárd forintos támogatással 7200 munkahely lett. A támogatottak közül 3900-an még az idén januárban is dolgoztak, pedig abban a pályázatban nem szerepelt a továbbfoglalkoztatás kötelezettsége.

Az államtitkár a statisztikai adatokat ismertetve kiemelte, hogy a pályakezdők száma Magyarországon 72 ezer, a munkanélküliség a körükben 28,4 százalékos, szemben az uniós átlag 30 százalékkal. Az alap- és középfokú végzettségű pályakezdők között több a munkanélküli az uniós átlagnál, míg a felsőfokú képzettségűeknél jobb a magyar adat. Az államtitkár cáfolta a kedd reggeli sajtóban a KSH munkanélküliségi adataival kapcsolatos állításokat. Tájékoztatása szerint nem igaz, hogy a munkaadók részmunkaidőbe vitték az alkalmazottaikat, illetve hogy a foglalkoztatás növekedését a közfoglalkoztatottak adták.

Támogatják a fiatalokat

A magyar fiatalok esetében sokszor nem lehetőség, hanem kényszer a külföldi munkavállalás – mondta januárban Czomba Sándor, hozzátéve, hogy bízik abban, hogy Magyarország a közeljövőben olyan ország lesz, ahová érdemes visszatérni. A fiatalok foglalkoztatását elősegítő programok a munkahelyvédelmi akcióterven kívül 56 ezer fiatalt találnak meg az idén, míg az akciótervvel mintegy 200 ezer fiatalt érnek el 2013-ban – jelezte Czomba.

Ágh: Teljesítette a kormány a Fidelitas kérését

Tavaly a Parlamentben, valamint a Fidelitas Országos Választmányának ülésén a Fidelitas azt kérte a kormánytól, hogy az idei évben folytassák az Első munkahely garancia programot. A miniszterelnök által meghirdetett, a munkahelyvédelmi akcióterv keretében megvalósult kezdeményezés már 2012-ben is több ezer fiatalnak biztosított lehetőséget arra, hogy munkatapasztalatot szerezhessen – olvasható Ágh Péter, a Fidelitas elnökének közleményében.

Kedden Czomba Sándor, a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár bejelentette: március 1-jétől újraindul a pályakezdőket támogató Első munkahely garancia központi munkaerő-piaci program, a támogatás összege 5 milliárd forint, amelyből legalább 7200 fiatal támogatható. Tudjuk, hogy visszatérő probléma, hogy a fiatalokat gyakorlati munkatapasztalat hiányában nem alkalmazzák. A Fidelitas által is ösztönzött projekt idei elindításával ennek a csapdahelyzetnek a felszámolásához járul hozzá a kormány – zárul a közlemény.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Kuthi Áron

Nincs pénz a magyar múlt megmentésére

Nem csak templomokból áll az épített örökség a Kárpát-medencében. A megőrzésre a végtelen mennyiségű pénz is kevés volna.

Koncz Tamás

Méregdrága nyári elittábor a kormánytagok gyerekeinek

Kerényi Imre miniszterek trónörököseit várja a vörösberényi kolostorba, hogy ott körtáncot lejtsenek, és római stílusú hadi bemutatót tartsanak.

Vég Márton

Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.