Új szakemberekre van szükség

2013. május 7., kedd 13:40, frissítve: kedd 14:15

TiJöttök! elnevezéssel a műszaki és tudományos életpályát népszerűsítő program indult az Európai Unió támogatásával az Új Széchenyi Terv Társadalmi Operatív Programja (TÁMOP) keretében azzal a céllal, hogy a tehetséges fiatalok elérésével, bevonásával növelni lehessen Magyarország gazdasági és szellemi versenyképességét.

Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára, a program fővédnöke a projektet bemutató keddi sajtótájékoztatón rámutatott arra, hogy a magyar export 22 százalékát magas hozzáadott értékű termék teszi ki, az ország versenyképességének növeléséhez szükség van a szakember-utánpótlás bővítésére a műszaki, tudományos élet területén.

Az államtitkár elmondta: a tárcaközi egyeztetésen lévő nemzeti innovációs stratégiában szerepel, hogy a jelenlegi 37 ezres kutatói létszámot – amelyben 12 ezer a 35 évnél fiatalabb kutató – az évtized végére 56 ezerre növeljék.

Itthon kell tartani őket
A magyar tudomány eredményeit méltatta, a kutatók itthon maradását szorgalmazta és akadémiai kutatóközponti beruházásokról beszélt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésének ünnepi ülésén Budapesten.

Cséfalvay Zoltán kitért arra, hogy kutatói munkahelyek támogatása érdekében ez év január elsejétől nem kell megfizetni a PhD-fokozattal rendelkező kutatók alkalmazása esetén a szociális hozzájárulást. A 2014–2020-as fejlesztési ciklusban pedig az Európai Unió központi kutatás-fejlesztési pályázatain nyertes magyar kutatók is fizetéskiegészítést kaphatnak az uniótól – tette hozzá. Kiemelte, hogy a Magyarország számára 2014–2020 között rendelkezésre álló kohéziós és strukturális alapok 6 százalékát, mintegy 400 milliárd forintot közvetlenül kutatás-fejlesztés-innovációra lehet majd fordítani, és lesznek további források erre a célra más operatív programokban is.

Sikerek és változatosság

Korányi László, a Nemzeti Innovációs Hivatal megbízott elnöke hangsúlyozta: a hivatal fontosnak tartja a fiatalok műszaki, tudományos, innovációs pályára orientálását, sikerek felmutatásával egyre több fiatal számára lehet vonzóvá tenni ezt a hivatást.

Az Új Széchenyi Terv keretében a TiJöttök! program 49,4 millió forint támogatást nyert. A program a magyar felsőoktatás tudományos és innovációs eredményeinek, illetve a tehetséges fiatalok bemutatásán keresztül kívánja felhívni a figyelmet arra, hogy a műszaki és természettudományos végzettséggel rendelkező fiatalok milyen sokszínű és változatos életpályák közül választhatnak, hiszen lehetnek tudományos kutatók, vállalati kutatók és mérnökök, vagy innovatív vállalkozók – hangsúlyozta Ducsai-Oláh Zsanett, a program szakmai vezetője.

Felsőoktatási roadshow is lesz

A program keretében internetes kommunikációs portált (www.tijottok.hu) alakítanak ki, illetve egy 12 helyszínből álló felsőoktatási roadshow-t tartanak. A kampány és roadshow 2013 szeptemberében indul, és várhatóan 2014 februárjáig tart Debrecen, Nyíregyháza, Győr, Sopron, Kecskemét, Szeged, Veszprém, Pécs, Kaposvár, Gyöngyös, Eger és Miskolc felsőoktatási intézményeit érintve – közölte a projektgazda.

A program szakmai együttműködő partnerei a Nemzeti Innovációs Hivatal, a Magyar Innovációs Szövetség, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége, az EHF–Vállalkozásfejlesztési Közhasznú Alapítvány, a Csodák Palotája Nonprofit Kft., a The Hyperion Group Kft., a Richter Gedeon Nyrt., a Grundfos és az IND Group – tájékoztatott a programot lebonyolító Innocenter Kft.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.