Újabb milliókat kap Brüsszelből Matolcsy Ádám bútorgyára

MN

2017. október 6., péntek 14:57, frissítve: szombat 08:39

Újabb sikeres uniós pályázatot ünnepelhet a jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám: a tulajdonában lévő Balaton Bútor Kft. uniós pénz segítségével bővítheti a cég gyártókapacitását – írja az Mfor.hu.

A portál szerint a cég a héten a Gazdaságfejlesztési és innovatív program (GINOP) forrásaiból a mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése jogcímen kanyarított ki magának egy kis szeletet, ezúttal 92 millió forint támogatást nyert el. Az összegből a bútorgyártási kapacitást szeretnék fejleszteni, igaz, a teljes projektnek csak a 45 százalékát fedezi majd a brüsszeli pénz. Összesen ugyanis 204 milliós beruházást akar végrehajtani Matolcsy Ádám.

Az Mfor.hu felidézi, hogy Matolcsy Ádám nem először nyert el uniós támogatást, hiszen

  • szeptember végén közel félmilliárdnak örülhetett, melyet az „Okosiroda a jövő generációi számára” című projekthez szerzett meg, ennek keretében a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel közösen alakítanak ki egy „kísérleti mintairodát”.
  • február elején pedig közel 2,5 millió forintos uniós pénzt kapott gyakornoki program támogatására.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Richárd

Titkos kommunikációs stratégia oldalanként 450 ezerért Cegléden

A város fideszes önkormányzata hivatalosan üzleti érdekből rejtegeti méregdrága tervét.

Tompos Ádám, Schuszter Csaba

„Jelentsen fel, úgysem fog történni semmi”

A Központi Nyomozó Főügyészség előtt a fideszes „jelölt” karácsonyi csomagjának ügye.

Majláth Ronald

Szélesedő szakadék, és egy elveszett nemzedék

Egyre nehezebb tapasztalatlan fiatalként boldogulni a globalizált világban.

Pallagi Marianna

Aggódnak a magyarok, amiért ukrán katonákat telepítenének Kárpátaljára

A helyi magyarok úgy vélik, hogy a nacionalisták után a frontot megjárt harcosok is célba vennék őket.