Varga Mihály: A kkv-któl függ a gazdaság jövője

2014. szeptember 26., péntek 19:08

A magyar gazdaság jövője az olyan kis- és közepes vállalkozásokon múlik, mint az ISO Kft. – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Szentendrén, a műanyag nyílászárókat gyártó ISO Kft. új üzemcsarnokának és bemutatótermének átadásán.

Varga Mihály szerint az ilyen fejlesztések azt jelzik, hogy a kormány által megszabott gazdaságpolitikai keretek hatékonyan elősegítik az új beruházások létrejöttét. A vállalkozási környezet javítását célzó kormányzati lépések lehetővé tették a kis- és közepes vállalkozások fejlődését – szögezte le a miniszter.

Az ISO Kft. Szentendre ipari fejlesztési övezetében 1800 négyzetméteres gyártócsarnokot, valamint 700 négyzetméteres irodát és bemutatótermet létesített mintegy 400 millió forintos beruházással. A fejlesztéshez összesen 165 millió forint európai uniós támogatást nyert el a vállalkozás az Új Széchenyi Terv keretében.

Kiemelkedő szerep

Messze négymillió fölött dolgoznak

Jelentősen nőtt a foglalkoztatottak száma, valamint tovább csökkent a munkanélküliség a Központi Statisztikai Hivatal pénteki jelentése szerint.

Varga Mihály hangsúlyozta: a kkv-k szerepe kiemelkedő a magyar gazdaságban; csaknem 2 millió embernek adnak munkát. 2012-ben a hazai össztermék (GDP) 55 százalékát állította elő ez a szektor, amelynek tavaly az exportteljesítménye és a kivitelen belüli részaránya is nőtt.

A gazdasági miniszter megjegyezte, a kkv-k további növekedésének akadálya a finanszírozás hiánya. Jelenleg a magyar vállalkozások 80 százaléka hitel nélkül gazdálkodik, miközben a fejlett országokban 15-20 százalék ez az arány – mutatott rá. Ezért szükség van a lanyha banki hitelezési aktivitás növelésére – fűzte hozzá.

Cél a könnyítés

Varga Mihály jelezte: a kormány arra törekszik, hogy a most induló, 2014–2020-as európai uniós költségvetési ciklusban a korábbinál könnyebben hozzá lehessen jutni a támogatásokhoz. A tervek szerint a kis- és közepes vállalkozások normatív alapon is kaphatnának támogatást.

A miniszter elmondása szerint az új szentendrei beruházás illeszkedik a kormány nemzeti épületenergetikai stratégiájába is, amelynek fő célja az épületek energiamegtakarítást eredményező korszerűsítése. A program keretében energiahatékonyságot növelő beruházásokhoz lehet állami támogatásokért pályázni. A kormány 1,1 milliárd forintot biztosít nyílászárók cseréjére és több mint 600 millió forintot háztartási nagygépek cseréjére.

Varga Mihály hozzátette, előkészítés alatt áll az a program, amelyben 5 milliárd forintot szánnak a kkv-szektor energiamegtakarításainak ösztönzésére, és egy 10 milliárd forintos panelprogram, amely nagyjából 20 ezer lakásra fog kiterjedni.

Könnyebb lesz európai uniós forrásokhoz jutni

A 2014–2020-as ciklusban könnyebb lesz európai uniós forrásokhoz jutniuk a vállalkozásoknak, változik az előfinanszírozás módja, és a tervek szerint a kkv-k normatív alapon is támogatást kaphatnak majd – erről Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztési kommunikációért felelős helyettes államtitkára beszélt szerdán Bátaszéken.

Forrás: MTI

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.