A fényekre senki sem kíváncsi

2016. február 1., hétfő 17:24, frissítve: csütörtök 22:47

Vagy nyomor, vagy romantika. Kárpátalja e szerint a két képlet szerint jelenik meg az utóbbi években a magyarországi médiában. Pedig mennyi minden van még ezeken kívül is.

Néhány héttel ezelőtt leveleztem egy másik lapnál dolgozó barátommal erről a témáról. Azt írtam neki, hogy mióta kitört a háború Kelet-Ukrajnában, és ennek köszönhetően elkezdte kicsit érdekelni ez a vidék az iránta korábban nem igazán érdeklődő újságokat is – Kárpátalja mindig eltörpült Erdély, a Felvidék és a Vajdaság mellett, és aligha örül annak, ami miatt most jobban látszik –, azóta se szeri, se száma a rettentő állapotokat ábrázoló riportoknak. Melyekből úgy tűnhet, mintha az az egyébként valóban sok vészt és nyavalyát átélt vidék tökéletesen élhetetlen lenne.

Tényleg nem könnyű ott, de akkor sem esik mindig az eső, és nem ér mindig térdig a sár, fejtegettem, sőt ott sem kénytelen mindenki havi tízezer forintból vagy konkrétan a semmiből tengődni reménytelenül. Hanem ezzel szemben ott is úgy kelnek fel reggel az emberek közül sokan, hogy van életük, vannak reményeik, dolgoznak, esznek-isznak, kávéznak, kocsmába mennek, este tévéznek, de akár korcsolyázni is eljárnak a téli műjégre a városközpontba. Legalábbis a fiatalok. A gyönyörűen csillogó karácsonyi-újévi fenyő mellé. Amely egyébként sokkal szebb most, mint amilyen szép régen volt.

Ez az amatőr videó néhány héttel ezelőtt készült Técsőn, a szülővárosomban, most találtam rá az interneten.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Az élet másik oldaláról szól, mint látható. Az életnek arról az oldaláról, ahol vannak fények is. Arról az oldaláról, amely pontosan ugyanígy nézne ki szinte bárhol a világon, ahol telente esik olykor a hó.

Ahova nem úgy megyünk, mintha valami rezervátumba mennénk, rácsodálkozni, hogy nahát, hogy a bánatba lehet így élni. Meg hogy iszonyú, mi megy arra, el sem hiszitek, és milyen nagyszerű, hogy mégis mennyire barátságosak az emberek, és húha, magyarul is de szépen beszélnek még mindig.

Kárpátalja ugyanis nem rezervátum.

Természetesen ez a kis videó is csak egy egészen vékony szeletét mutatja meg a valóságnak. De ez a szeletnyi valóság szerintem ugyanúgy része az egésznek, mint a munkácsi vár és a Vereckei-hágó, vagy éppen a málló vakolatú, fűtetlen házaikban valahogy-akárhogy túlélni próbáló sokgyermekes családok és a friss katonasírok.

Se nem nyomor, se nem romantika. Tényleg rengeteg minden van ezeken kívül is.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.