A Momentum emeli a tétet

2017. augusztus 31., csütörtök 10:02, frissítve: csütörtök 13:25

Azon gondolkodom, hogy a kisebbik vagy a nagyobbik baj-e, hogy ebben az egyre idiótább kampányzajban lassan semmiről-senkiről sem lehet már értelmesen beszélni, ami vagy aki tényleg fontos. A kormánypárt rég elvette annak az esélyét, hogy tárgyilagos hangok is megfogalmazhatók, pláne meghallhatók legyenek a migrációval vagy akár Soros Györggyel kapcsolatban – holott óriási súlyú jelenség az egyik, szigorú kritikákkal is illethető személy a másik –, miközben a túloldalon a baloldali-liberális ellenzék tesz meg minden tőle telhetőt Vlagyimir Putyin és Oroszország eszetlen démonizálása ügyében. Ezek a kis pártok furcsa módon azt hiszik, leginkább így bírhatják definiálni és identifikálni önmagukat. Olybá tűnik, mindőjük erre az egy lapra óhajtja feltenni szinte az összes tétet.

Mindegyik formáció figyelemre méltó teljesítményt nyújt a versengve hőbörgés műfajában, üres demagógiáért, tartalmatlan csűrésért-csavarásért, ténykiforgató ügyeskedésért egyiküknek sem kell átfáradnia a szomszédba. Mivel e pillanatban sem tudható – minek sietni, még több mint fél év van 2018 sorsdöntő tavaszáig –, ki kerülhet kihívói pozícióba, egymásra is licitálva iparkodnak egyre nagyobbakat mondani. A legtehetségesebben a Momentum emeli a téteket, amin nincs miért csodálkozni, Fekete-Győr Andrásék a nolimpiás aláírásgyűjtés alkalmából bebizonyították, hogy bennük a vicces kedvű történelem kegyelméből köztünk maradt bágyadt exelefántokhoz képest van spiritusz.

Ha már van, igyekeznek is pörögni. A dzsúdós Putyin-látogatás alkalmából a Momentum fáklyás utcai megmozdulást szervezett – a résztvevők számát ne feszegessük –, amelyen vezérszónoka a világ legkegyetlenebb zsarnokának nevezte az orosz elnököt. Micsoda akkor a Holdvilág Charley? – juthat erről eszünkbe Fülig Jimmy örökbecsű közbevetése Rejtő Jenő legklasszikusabb klasszikusából, de hagyjuk az irodalmi reminiszcenciákat. Annál inkább, mert Fekete-Győr azt is leszögezte, egészen addig nem hajlandó találkozni Putyinnal, amíg a ruszkik nem vonulnak ki a szuverén Ukrajna területéről. Nemes vállalás.

Azt úgyszólván mellesleg jegyzem meg, hogy a Momentum blogján az utóbbi bejegyzések nagy része az oroszokkal foglalkozik. A legizgalmasabb az a kissé naiv, nagyon abszurd és némiképp kioktató hangvételű írás, amelyben a kárpátaljai magyarokat szeretnék – már-már az egykori szabad demokratákra jellemző hévvel és meggyőződéssel – rávenni arra, hogy kedveljék jobban az ukránokat, viszont gyűlöljék erélyesebben az oroszokat.

Mondom még egyszer, hangsúlyosan: a putyini rendszer millióféle bírálatra érdemes, és meg is kapja ezeket, többek közt a magyarnál ma is sokszínűbb és kevésbé elvakult orosz sajtótól-közvéleménytől. A szisztéma sok tekintetben abnormális és tarthatatlan. Ám én most nem erről beszélek – hanem arról, ami közvetlenebbül befolyásolja a sorsunkat.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Amikor a Momentum néhány hónappal ezelőtt berobbant a politikai térbe, egy pillanatra friss fuvallatokat lehetett érezni ebben az áporodott levegőben. Azt hihettük, közeleg a generációváltás ideje, és akár hamarosan elkezdődhet egy újabb fajta korszak, amelynek jegyében az általunk elkövetett hibákat a következő nemzedék hozhatja helyre, félredobva egyúttal rendszeresen újratermelt álproblémáinkat is. Vannak ugyanis kérdések – rengeteg! –, amelyek valójában nincsenek. Azért tartja őket napirenden a politika – ostoba közreműködésünkkel –, mert a hatalom megszerzéséhez-megtartásához vezető úton hasznosak. Korszakváltáshoz, tisztesebb jövőhöz ezek elvetésén keresztül juthatnánk.

Az illúziók szertefoszlóban vannak. Nem az orosz ügy az egyetlen, amiben a Momentum bemutatott álláspontja minimum anakronisztikus, de ezen a héten ez a legjellemzőbb. Hogy a produkció elvi vagy stratégiai karakterű-e, mindegy. Az is, bár kevésbé, hogy miképpen illeszkedik mindez a nemzetközi, különösen az amerikai narratívába. Érdekesebb, hogy az egyesült államokbeli őszi kampányban Hillary Clinton ugyancsak kísérletet tett az oroszkártya kijátszására. Jó előre megfogalmaztam fenntartásaimat. Azt írtam, kétséges, hogy a klasszikus hidegháborús logika leporolása, alig újrafényezve történő alkalmazása elsöprő sikerű lehet. Nem is lett: Donald Trump nyert – más kérdés, hogy vele is ott tartunk, ahol demokrata siker esetén tartanánk. A lobbik erejét sem szabad lebecsülni.

A magyar baloldali-liberális ellenzék – generációfüggetlenül – pontosan afelé a csapda felé menetel, amelybe Clintonék belezuhantak. A bűvészkedés az oroszkártyával két dologra jó. A tanácstalan, de józan és mérsékelt választók további elidegenítésére – akik tehát hiába várnak bárkire, akire elvi-erkölcsi alapon szavazhatnának –, és az ellenoldali tábor izgalomban tartására. Voksokban csak az utóbbi hatás mérhető. Ez a nagyobbik baj.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.08.31.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.