A pénzcsináló politika tündöklése

2017. június 30., péntek 14:03, frissítve: péntek 16:28

Örök evidencia: pénz nélkül nincs politika. Az axióma egyformán érvényes a világ országaiban, társadalmi berendezkedéstől függetlenül. Semmit nem adnak ingyen, ez egy közepesen képzett óvodás előtt is világos. Ahhoz, hogy hatalomba kerüljön, továbbá ott is maradjon, támogatókra, forrásokra van szüksége Orbán Viktortól Emmanuel Macronon és Vlagyimir Putyinon át Donald Trumpig mindenkinek. Az utolsó banánköztársaság vagy mikrodiktatúra leggaládabb prominense sem képez kivételt ez alól.

Úgyhogy a különbségek felfedezéséhez meg kell fordítanunk a képletet. A kérdés, amelyet ez esetben feltehetünk, kétféleképpen fogalmazható meg. Egyik verzió: van-e pénz politika nélkül? A másik: szabadon használható-e a politika pénzszerzéshez? Nem kell homlokráncolós morfondírozásokba bonyolódnunk, hogy máris lássuk, közel sem egyformán működnek a rendszerek. Olyasmit eszem ágában sincs állítani, hogy lennének boldog kultúrák, amelyekben egyáltalán nem lopnak. Ne legyenek illúzióink, azok csak akadályoznának bennünket a világ megismerésében. De egyfelől: amikor a mennyiség átcsap minőségbe, akkor megváltozik a rendszer. Másfelől: a legkevésbé sem mindegy, hogy egy jelenség a szisztéma hibája-e, vagy netán maga a szisztéma.

Földrajzilag közeli példával: Ukrajnában a korrupció és a tolvajlás nem anomália, hanem a létezés, az építkezés, a gyarapodás egyetlen szóba jöhető módja. Ezen egyébként semmilyen forradalom vagy puccs nem segít arrafelé évtizedek óta.

A szerzés kultusza hazánkban is virágzott mindig. Fent is, lent is. Kádár János idejében kicsiben és betegesen: nemcsak a Trabant tűnik boldogságparódiának utólag, hanem a Volga is. A rendszerváltás környéki évek szélsebes privatizációja aztán lefektette az alapokat, amelyekre az életképesnek bizonyuló politikai alakulatok építkezhettek. Igaz: voltak, akiknek ölébe hullottak a javak, míg másoknak rengeteget kellett melózniuk, hogy felvehessék velük a versenyt. A legnagyobb balhék mindazonáltal inkább a függöny mögött zajlottak, egymással többnyire tárgyalóképes személyek között.

A nemzeti együttműködés rendszerének szárba szökkenésével, majd kiteljesedésével e téren is új, a korábbinál kevésbé titokzatos és nem annyira elegáns korszak kezdődött.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Orbán Viktor harmadik miniszterelnöki ciklusának két abszolút jelképét tartjuk számon. Az egyik a déli határkerítés. A másik Mészáros Lőrinc. A csodálatos gázszerelő sokszoros milliárdossá hízása tankönyvekbe illő karriersztori. Igaz, még nem egyértelmű, hogy ezeket a köteteket milyen tárgyakról írhatják majd a jövőbeli tankönyvszerzők. Az ellenben kristálytiszta, hogy Mészáros Lőrinc rakétázása nem teljesedhetett volna ki sehol máshol, illetve egyetlen másik korszakban sem. Tíz vagy öt évvel ezelőtt sem vihette volna többre felcsúti polgármesterségnél. Ergo: a fent feltett utolsó kérdésre – szabad-e használni a politikát stb. – igen a válasz napjainkban.

Ebből a szemkápráztató tündöklésből azonban még nem vonhatók le generációs karakterű következtetések. Ahhoz a szimbólumként méltatlanul ritkán emlegetett Matolcsy György felé kell fordulnunk. Ez most igencsak adja magát: a jegybankelnök 31 éves fia megvásárolta az ország második legnagyobb hírportálját. A jobb sorsra érdemesnek vélt Origót. Hogy miből, azt ugyanúgy nem tudni – eddigi élete munkájából, mondja, miközben a publikum szelíden csuklik –, mint azt, hogy miből futotta nemrégiben a szintén Matolcsy-istápolt Balog Ádám MNB-alelnöknek az egyik legnagyobb magyar pénzintézet, az MKB megszerzésére. Persze az is tény, hogy ő már 39, így nyolc évvel több dolgozás van mögötte.

Természetesen nem merül fel kifogás azzal kapcsolatban, ha az új nemzedékek is leteszik névjegyüket az üzlet világában. Akkor sem, ha a maguk erejéből csinálnak karriert, és akkor sem, ha felmenőik teljesítménye kínálja fel az ugródeszkát. Vannak szép és tiszta történetek ezen a vonalon bőségesen. Az is rendben van – elemi ösztön –, hogy a szülők segíteni szeretnék csemetéik boldogulását a nagybetűs életben.

Problémázhatnékunk akkor támad, amikor a kultúrák korszerűségéről és az íratlan szabályokról muszáj elgondolkodnunk. Amikor pőrén és végtelen szemérmetlenséggel tárulnak fel az összefüggések. Amikor nem fontos már semmilyen látszat sem. Amikor a közérdek a kukába kerül, és csak a magánérdek marad. Amikor kidobják a szakadt függönyt, mert nem kell többé tartani semmitől.

Amikor már a sajátjaik is szégyellik őket.

Ezen a ponton tehát meghatározó fontosságú fejlemény figyelhető meg: a rendszer valóban megváltozott. Másik rezsim van. Rengeteg teendőjük lesz itt éppen az új nemzedékek tiszta fejű és szívű embereinek. Nagy szerencse, hogy vannak ilyenek is.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.06.30.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.