A Szily László-paradoxon

2017. június 14., szerda 19:27, frissítve: csütörtök 11:20

Van ez a jópofa sztori a 444 hajnali órákban elhurcolt újságírójáról. Szily Lászlót feljelentették, elfelejtette, hogy beidézték, nem ment el a tárgyalásra, így legközelebb vitték erőszakkal. Szelíddel. Egyenesen el az otthonából, a pihe-puha ágyából, be az autóba, be a cellába, utána bilincsben, vezetőszáron a bíróságra. Hogy mindeközben szinte semmit nem mondtak neki arról, hogy hova viszik, és miért, az a hab a tortán.

A végén hálistennek minden jóra fordult, Szilyt megrovásban részesítették, és kiengedték, mehetett utána horgászni, majd később megírhatta idei legmenőbb, legszórakoztatóbb cikkét. A saját élmény a legnagyobb élmény. Az megfizethetetlen.

Tényleg kár, hogy nincs bilincses fotó. Élvezettel kacarászva-hahotázva faltuk azonban az összes betűt így is, anélkül is. Sok tízezren, ez egészen biztos. Jött a rengeteg kattintás és közösségi médiás aktivitás, ettől boldog az újságíró napjainkban.

Mindazonáltal van egy meglehetősen hátborzongató része az egyébként mulattató beszámolónak. Miszerint az, hogy a szerző élete párja – avagy: gyermekei anyja; avagy: csaja – kb. azt hitte a hajnali órák zűrzavarában, hogy „a moszkovita bábkormány most kezdte el a független sajtó rendőrhatósági összefogdosását”.

Mondjuk nem tudom, hasonló helyzetben mit csinálna vagy gondolna az én feleségem. Aligha ijedne meg kevésbé. Sőt, az is lehet, hogy még inkább megijedne.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Két dolog jut eszembe erről. Vagyis három. Az egyik, hogy nemrégiben beszélgettünk arról, hogyan-miképpen változik a bírósági eljárási-ítélkezési gyakorlat sajtós-újságírós ügyekben. A helyreigazítási pereket sorra nyerik az újságok, a bírák ugyanis – roppant helyesen és okosan és korrektül – egyre inkább szeretik megkülönböztetni a tényállításokat a véleménymondásoktól, továbbá a magánembereket a közszereplőktől.

A sértődött prominensek részben erre reagálva jelentgetik fel rágalmazásért és hírnévrongálásért szegény árva betűvetőket. Így ugyan nem keresnek egy fillért sem, de legalább bosszantják és/vagy kellemetlen helyzetbe hozzák kritikusukat. Mint jelen esetben is Fásy Ádám és kedves leánya, Zsülike a feledékeny-figyelmetlen Szilyt. Hiába, ebben az országban tényleg senki nem közszereplő. És ebben az országban tényleg mindenkinek jó a híre. Mindenkinek! Sebaj, a történelemnek ez a szakasza is véget ér egyszer. A megélhetési magánvádlók is meg fognak fogyatkozni előbb-utóbb, úgy szakmailag, mint emberileg.

A másik. Mókás figyelni, ahogy a radikálfideszes közönség legkeményebb magja örül a sztorinak. Úgy viháncolnak, mintha a talpukat csiklandoznák. Haha, megszívatták a libsi köcsögöt! Ha ki sem engedték volna Szilyt, vagy ha kötél általi agyonlövetésre ítélik, esetleg lerúgja a heréit Zsülike papája, ezek akkor is tapsikolnának eszük nélkül.

Végül a harmadik. Az a bizonyos paradoxon. A sztorinak kézzelfogható tanulságai is vannak. A következőket tudjuk mostantól. Ha idézést kapunk, nem szabad elhányni. Ezzel szemben meg kell jelenni ott, ahol meg kell jelenni, idejében és illedelmesen, és elfogadni, amit ránk mér a sors. Különben jön a kék-fehér autó. Hajnalban. De tudjuk azt is, hogy ha jön a kék-fehér autó hajnalban, majd a cella, a bilincs meg a vezetőszár, akkor sincs gond. Csak annyi történt, hogy ironizáltunk valamikor, valahol, bele a vakvilágba. Mintha ezért fizetnének bennünket. Mintha nem lenne holnap.

Úgyhogy az ilyen nem kívánt, ám elkerülhetetlen esetekben nyugtassuk meg minden hozzátartozónkat, várjuk ki azt a pár órát békésen, mire kiderül, konkrétan mi történt, és kezdjük fogalmazgatni témába vágó olvasómágnes cikkünk vázlatát.

Jó-jó, vethetik közbe, csakhogy mi van akkor, ha a moszkovita bábkormány valóban elkezdi a független sajtó rendőrhatósági összefogdosását?

Nos, ilyen nem lesz. Ilyesmi a mi hazánkban száz százalék, hogy nem fordulhat elő!

 

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.