Az aggastyán megpaskolta a fenekét, és disznó vicceket mesélt

Gazda Albert

Gazda Albert

2017. október 28., szombat 12:52, frissítve: szombat 17:44

A gusztustalanul nagy természetű Harvey Weinsteinnek köszönhetően immár több millió embertársunkról tudjuk, hogy zaklatás áldozatául esett a közel- vagy a régmúltban, szerte az egész univerzumban. Aki akarta, mind elmondta a véleményét is a fejleményekkel kapcsolatban – a közösségi háló erre kiválóan alkalmas, legalábbis azt hisszük sajnos, amíg el nem pusztít bennünket rövidesen –, úgyhogy nem készülök olyan kérdéseket feszegetni, hogy a bűnösök miben és hogyan bűnösök vagy hogy milyen módon ártatlanok az áldozatok. A csurig teleposztolt interneten, a hashtagek erdejében nem látszik, hogy minden ember minden esete más, emiatt kívül- és távolállóként nem szerencsés ítélkezni. Akkor sem, ha egyébként annyi mindenki műveli ezt szívesen.

Van azonban egy fontos motívum a globális ügysorozatban, amit meglátásom szerint nem szokás középpontba helyezni a nagy viták közepette. Jobb híján relativizálásnak nevezném a jelenséget. Nem arról beszélek, hogy egyesek a pozíciójukkal és hatalmukkal visszaélő alakokat mentegetve azt hajtogatják, az erőszak nem is igazán – vagy nem is mindig – erőszak, meg hogy könnyű Katót táncba vinni, ha kedve van rája, meg hogy miért évtizedekkel később jönnek elő ezekkel a sztorikkal a szenvedő alanyok.

Ami nekem eszembe jutott, az idősebb George Bush sztorija nyomán jutott eszembe. Az Egyesült Államok negyvenegyedik elnökét előbb egy Heather Lind nevű színésznő gyanúsította meg szexuális zaklatással, majd néhány nappal később bizonyos Jordana Grolnick állt elő egy ugyanolyan történettel. Hogy egyikük nevét sem hallottam még soha, annak bizonyára nincs jelentősége. Lind és Grolnick is fotózások alkalmából került közel az akkor 89, illetve 92 éves aggastyánhoz, aki mindkettőjük fenekét megpaskolta, továbbá disznó viccet is mesélt. Az ügyben kénytelen volt megszólalni a Bush-stáb, mondván, az elnök elnézést kér mindenkitől, akit megbántott. Ám öt éve tolószékbe kényszerült, így a közös fotózásokon a karja a többiek derekához ér. Hogy a helyzetet megkönnyítse, mindig elmesél egy viccet, és olykor megveregeti a nők fenekét, de csakis jó szándékúan(!). Egyesek ezt ártatlan gesztusnak tartják, mások illetlennek – fogalmazott a csapat.

Megint mások viszont szexuális zaklatásnak vélik ezt – teszem hozzá immár jómagam. Én ugyanis ezt a Lind- és Grolnick-féle relativizálást tartom kártékonynak és veszélyesnek. Semennyire sem gondolom helyénvalónak, ha vicceskedő vén kujonok fiatal női hátsókat paskolgatnak, és disznó viccekkel szórakoztatják e hátsók tulajdonosait. Csakhogy bármennyire esik is nehezünkre egy világkampány tobzódása közepette, mégis meg kéne őriznünk azt a képességünket, mely által különbséget tudunk tenni abszolút különböző dolgok között. Még csak nem is az a baj (bár elég nagy baj az is), hogy ellenkező esetben hamarosan tényleg totálisan elhülyülünk. Hanem az, hogy egy önmaga paródiájává váló világban a valóban súlyos történések veszítik el súlyukat és jelentőségüket. Ez pedig a valóságos erőszak áldozataira nézve egyszerűen sértő, igazságtalan és elfogadhatatlan.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.10.28.

A szerkesztő ajánlja

Hutter Marianna

Az első Orbán-kormány jelölte Zaid Naffát a tiszteletbeli konzuli posztra

A jordán üzletember már abban az időszakban is elbukott a magyar állampolgársághoz szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.