Béke politikai poraikra

2017. szeptember 30., szombat 15:23, frissítve: vasárnap 11:48

Akiknek a hét eseményei láttán-hallatán az a benyomásuk támadt, hogy azok mind megtörténtek már, és nem is egyszer, azok közel járnak az igazsághoz. A magyar baloldal utóbbi évtizedét röhejes-tragikomikus fordulatok tömkelege szegélyezi. Azok után, hogy Gyurcsány Ferenc 2006 őszén megbukott – ne tévesszen meg senkit, hogy utána három évig még ő volt a miniszterelnök –, az MSZP-ben és vidékén többé nem tudtak helyes és hasznos döntéseket hozni. Noha egyre halványabban, de azért emlékszünk még a kormányfő lemondásakor lezajlott miniszterelnöki castingra, a Bajnai Gordon felépítése környéki idétlenkedésre és a 2014-es listaállítás fordulataira éppúgy, mint arra, hogy Botka László szegedi polgármestert előbb lepofozták a pártvezetésben – nem ő, hanem Hiller István lett az MSZP választmányi elnöke –, majd utána miniszterelnök-jelöltté emelték.

Miközben a paródia- és humorfaktor egyre fokozódott, az országos érdeklődés szintje csökkent. A gyurcsányi hülyeségekre a gyurcsányi fénykorban még mindenki figyelt, ám a legújabb fejleményekre csak az ínyencek kíváncsiak. Holott van min mulatni. Vegyük tehát ezt a hetet. Előbb előállnak Botkáék azzal, hogy legyen mégis közös lista, a 2014-esekhez hasonló kondíciók mellett, de ne legyen rajta Gyurcsány Ferenc. Ezt mindenki elutasítja, miért ne tenné, hiszen legutóbb a szociknak messze a valós súlyuk felett sikerült mandátumokhoz jutniuk. Kisvártatva felbukkan Lattmann Tamás jogász, és közli, hogy tavaly ősszel megvolt a paktum, ő lett volna a közös miniszterelnök-jelölt, de jött a sunyi Botka, és szétrúgta a homokvárat. Aztán Molnár Gyula MSZP-elnök azt mondja, ha senkinek sincs kifogása, rajta lehet a közös listán a Demokratikus Koalíció ultrademokrata elnöke. Nincs vége, tüstént felbukkan a médiamogulságban már-már Mészáros Lőrinc-i kvalitásokat csillogtató Tarjányi Péter médiamogul, és elmeséli, ő volt a motorja a jelöltválogatásnak, és Lattmann-nál különb kormányfő nem létezhet. Mellesleg kiderül, a Tarjányi-féle Magyar Progresszív Mozgalomnak – ilyen még nem volt, és roppantmód hiányzott viharokban fogant, sokat szenvedett politikai palettánkról – ez a jogász lesz az egyik frontembere.

Ilyenkor szokott felmerülni a cinikus kérdés: ezek maguktól ennyire vicces fiúk, vagy megéri valakiknek, hogy azok? Ismerünk erre egy még szarkasztikusabb választ: miért kellene olyanba fektetni, ami úgyis van, és lehetetlen, hogy másmilyen legyen?

Közben a Medián közvélemény-kutató friss felmérése szerint a szocialisták 25 éve nem álltak ilyen pocsékul, egy számjegyű a támogatottságuk, ugyanakkor a DK sem lehet büszke magára, a többi balos apró meg annyira apró, hogy alig látszik.

Hadd idézzek fel még valamit. 2014 tavaszán az országgyűlésiek után európai parlamenti választásokat is rendeztek. Utóbbiakon a baloldal már külön listákkal vett részt. Az MSZP 10,9 százalékot szerzett, a DK 9,75-öt, az Együtt–PM 7,25-öt. A történtek után arról írtam, hogy „az MSZP közelgő halála biztosan nem Orbán Viktor műve. Hanem pont
a párt korábbi sikereinek, majd semmittevésének az ára.” Hozzátettem, hogy
a hatalomba való 1994-es visszatérés és a Horn-kormányzás sem alapozta meg, „hogy értelmes fiatalok tömegei keressék a karrier lehetőségét arrafelé, a 2002 utáni Medgyessy- és Gyurcsány-időszak meg pláne elriasztotta a színvonalas utánpótlást a közelből is”.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Mit mondjunk ehhez képest az elmúlt hét-nyolc évről? Vagy csupán az utóbbi háromról? Aki szeretne szoci lenni, emelje fel a kezét. Minden kockázat nélkül kijelenthető: ennek vége van. Az MSZP kis párttá vált, a DK sosem lesz nagy, a többieket felejtsük el. Hacsak ez a csodásan startoló progresszív mozgalom nem váltja meg a világot haladéktalanul!

Persze van még pár forgatókönyv. Az sem kizárt, hogy csak megcsinálják a közös listát, és vagy úgy, vagy külön – de vért, verítéket, könnyeket izzadva – bejutnak néhányan a parlamentbe. De hogy tényezők többé nem lesznek, arra veszem is a mérget. Hogy ki foglalhatja el a helyüket, arról beszélgessünk máskor. 2018 tavasza után.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.30.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.