Bikafuttatás Budapesten

2018. március 26., hétfő 17:43, frissítve: hétfő 18:05

Évek óta minden tavaszelőn párbajoznak egyet hazánk fővárosában az egri és a szekszárdi bikavérek. (Bikavérek másutt nincsenek, ez törvényileg kizárt. Ha valaki mondjuk villányi, tokaji vagy soltvadkerti bikavérrel óhajtaná meglepni önöket – egyenesen a termelőtől! –, akkor legalábbis gyanakodjanak!) Ezt nem úgy kell érteni, hogy egymásnak esik egy-egy palack tartalmastul a két említett borvidék legjavából. Seregszemléről van szó, ahol a közönség egy fix összeg leperkálásáért annyit kóstol a felhozatalból, amennyit nem szégyell, és a végén megállapíthatja, ki hol tart napjainkban, meg hogy miből érdemes bevásárolni haladéktalanul vagy a későbbiekben. A múlt heti rendezvényen magam is részt vettem, és ha már ott voltam, levontam bizonyos szerény konzekvenciákat.

Elöljáróban el kell még mondanom, hogy bikavérvonalon viták mennek. Ezek harminc éve zajlanak, és bár a fókuszuk változik, intenzitásuk egyformán jelentékeny. Alapvető kérdés még mindig, hogy a bikavérnek a legnagyobb mennyiségben értékesíthető, avagy a legjobb, legmenőbb magyar vörösbornak kellene-e lennie. A kettő nagyon nem ugyanaz. Sokat eladni abból lehet, ami olcsó, a legjobb viszont nem kerülhet fillérekbe. Na most ha egy négyszáz forintos lőrére körmünk szakadtáig azt mondjuk, hogy bikavér, akkor nincs sem fejlődés, sem presztízsnövekedés, sem világhódítás. (Utóbbi egyébként sincs, de ebbe ezúttal ne menjünk bele.) Ez idő szerint Szekszárdon külön dilemmázás is zajlik. Vannak, akik azt mondják, előbb a stílust finomítsuk, ahhoz keressük a piacot, míg mások úgy látják, a csúcsra kell tenni a bikavért, olyanra házasítani – sűrűre, gazdagra, cabernet-sre –, amit a vastagabb bugyellárisú fogyasztók szeretnek, ezáltal haladni előre.

A párbajozáson ez nekem nem tűnt fel. Épp ellenkezőleg, az volt a benyomásom, hogy a szekszárdiaknak inkább van stílusuk, mint az igen eltérő világokat képviselő-prezentáló egrieknek. A szekszárdiak majd mind gyümölcsösek-fűszeresek, könnyedek, tiszták, korszerű iskolázásúak voltak. Ez a viszonylagos könnyedség annyiban magától értetődő, hogy a bikavérekben a megkerülhetetlen előírások nyomán nem kerülhetnek túlsúlyba a bordeaux-i fajták (a cabernet meg a merlot), azaz meghatározó szerepet kell játszaniuk olyan itt otthonos szőlőknek, mint a kékfrankos, a kadarka, a blauburger.

Találomra indultam el középről előbb balra (hogy a rendelkezésemre álló idő második felében jobbra tarthassak), és a sor harmada tájékán úgy éreztem, a meccs kiütéses szekszárdi diadalba is torkollhat. Ennyire meggyőző teljesítményt nyújtottak ugyanis a Schieber-, a Mészáros Pál-, pláne a Prantner-pince fiatal, zömmel 2015-ös bikavérei – amelyekhez ráadásul Heimannék, Taklerék, Bodriék, Eszterbauerék és Vida Péter hordómintája mellett a vadonatúj felfedezett Garai-birtokocska szuper bora is csatlakozott később. Tudnak ezek, nyugtáztam elégedetten, miközben az egriek egyenetlensége is hatott rám másfelől. Főként a kevéssé vonzó illatok kedvetlenítettek el több helyütt. De hogy a buli izgalmasabb legyen, arról mégis gondoskodtak kiválóbbjaik. A dicsért szekszárdiak mellé felzárkózott Bolyki és Böjt, továbbá a számomra eddig tökéletesen ismeretlen Besenyei Borház (egy gyönyörűen korosodó 2012-essel), majd úgy elfoglalta képzeletbeli privát dobogóm három fokát az egerszalóki St. Andrea Szőlőbirtok 2013-as Merengője, valamint a noszvaji Thummerer Vilmos 2012-es Grand Superiorja és 2013-as Superiorja, mint a pinty. Így hát nem volt mit tennem, fogtam magam és kihirdettem a billegős döntetlent.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.10.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.