Csak az áttekinthető frontok hiányoznak

Gazda Albert

Gazda Albert

2017. november 7., kedd 16:23, frissítve: kedd 17:58

A keselyű három napjában az a jó, hogy bármikor nézi meg az ember, aktuálisnak tűnik. Az életet persze ez a film sem fejti meg a maga teljes bonyolultságában, a világpolitika értelmezhetőségéhez azonban rengeteget hozzá bír tenni. Ma is. Ez meglepő kissé. Egyrészt mert több mint négy évtized eltelt a bemutatása óta. Másrészt mert úgynevezett politikai krimi lévén nem mélyfilozófiai alapon igyekszik megválaszolni létünk végső kérdéseit, hanem csak egy történetet mesél el arról, hogy mindenkinek vannak érdekei, miközben a célja nem több, mint hogy ezeket az érdekeket érvényesítse. Túl jón és rosszon.

A politikai krimi fontos műfaj volt a hetvenes években, a rutinos mozibarátok álmukból ébresztve is fel tudnak idézni jó néhány nevet, Costa-Gavrastól Henri Verneuil-ön át Damiano Damianiig. Sydney Pollack sokoldalúbb volt náluk: ő a legnagyobbak egyike az igazi filmkészítő mesterek sorában. Állításom bizonyítékaként legyen elég a következőket megemlítenem: A lovakat lelövik, ugye?, Ilyenek voltunk, Bobby Deerfield, Aranyoskám. A maga nemében mindegyik perfekt – de A keselyű a legtökéletesebb.

Joe Turner CIA-elemzőnek (Robert Redford) az a dolga, hogy különféle könyveket olvasva trükköket, módszereket azonosítson. Eközben merőben véletlenül ijesztő összefüggésekre bukkan. Eleinte nem is tudja, mibe nyúlt, ám felsőbb szinteken többeket megérint a világraszóló lebukás szele. A geopolitikai katasztrófát csírájában elfojtandó lemészárolják Turner irodájának munkatársait. Innen indulunk, majd számos további emberhalál után előbb a nagyszerű Max von Sydow alakította bérgyilkos által megfogalmazott alapvetésig jutunk el – egyik félnek sem szabad hinni, senkiben sem lehet bízni –, aztán a fő dilemmáig: van-e esélye napvilágra kerülnie az igazságnak? Nem mondjuk ki, hogy nincs – de egyébként nincs. Merthogy mindig háború van. Békében is. Annyi a különbség, hogy mint a szálak mozgatásában jeleskedő Mr. Wabash (John Houseman) mondja, csak az áttekinthető frontok hiányoznak.

 
Max von Sydow
IMDb
 

Nagy mesternek neveztem Sydney Pollackot, és ezt nagyon komolyan gondoltam. A keselyűben minden a helyén van. Az összes hang, szó, gesztus, mozdulat, szemvillanás, színárnyalat, képkocka. Ami mindebből összeáll, azt dinamikának és hangulatnak nevezzük. A színészek nagyszerűek – az említetteken és Faye Dunawayen túl ki kell emelni minden idők legfélelmetesebb postását, Hank Garrettet –, és külön érdekes, hogy jelentős szereplőknek kijáró snittmennyiséget kap a forgatáskor még fiatal World Trade Center. Az egyetlen dolog, ami mégis levon a hivatkozott aktualitásból. Bár mégsem. Hogy az ikertornyokat elpusztította közben a történelem, az azzal is magyarázható, hogy a hosszú távú és valóságos érdekek jelenidőben nem felismerhetők. 1975 vagy 2017 – egyre megy.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.11.07.

A szerkesztő ajánlja

Hutter Marianna

Az első Orbán-kormány jelölte Zaid Naffát a tiszteletbeli konzuli posztra

A jordán üzletember már abban az időszakban is elbukott a magyar állampolgársághoz szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.