Egy a tábor, egy a zászló

2017. július 28., péntek 12:08, frissítve: péntek 18:49

Régi szép jelszó ez, bizonyára sokan emlékeznek rá, és az egykor körülötte zajlott heves vitákra is. Az orbáni program valósággá vált menet közben, Dávid Ibolya és a rendszerváltó MDF eltűnt a jobbfenéken, elfeledtük a független kisgazdákat is – nyugodjék békében Torgyán József –, a kereszténydemokratákat pedig nem a Fidesz partnereként, inkább gyámoltalan tartozékaként ismerjük. Az a kérdés joggal merülhetne föl, hogy eme egy zászló alatt masírozó képződménynek mi köze a jobboldalisághoz, a konzervativizmushoz vagy – ad absurdum – a polgári Magyarországhoz. Föl is fog majd, és jelentékeny következményei lesznek – ám jelen írásnak más a témája.

Jelen írás elsősorban a magyar liberális baloldal oldal sanyarú sorsáról szól.

Az történt éppen, hogy Botka László, a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje elszánt, egyúttal mégis ideges és szomorú interjút adott a 168 Órának. A volt parlamenti képviselőként és aktív szegedi polgármesterként is színen lévő politikus egyrészt alaposan kiosztotta övéit – szót ejtve hátramozdítókról, kollaboránsokról, sőt személy szerint árulónak titulálva az ismert MSZP-s honatyát, Molnár Zsoltot –, másrészt nem spórolt a paletta többi politikai alakulatocskájára vonatkozó kritikákkal sem. E kicsiket jó szándékú balekoknak minősítette, mondván, csak játszadoznak a drágák. Idézem: „Boldogok, hogy húszezer ember nézte a Facebook-oldalukon a sajtótájékoztatójukat, mások meg saját pártjukat sem tudják irányítani, pillanatnyi érdekeik szerint változtatják az álláspontjukat.” A miniszterelnök-jelölt már korábban világossá tette, hogy semmi szín alatt nem óhajt kiegyezni a súlyos tehertételnek tekintendő Gyurcsány „DK” Ferenccel sem, amit lényegében újfent megerősített. Ide tartozik még, hogy szerinte biztató az MSZP helyzete, hiába nem mozdul a támogatottsága hónapok óta. A frontvonalak megmerevedése miatt csak lassú változás merülhet fel, véli-állítja, az „új politika feltűnésével először mindig a bázis szerzi vissza a hitét”, utána jöhet a bővülés.

Hogy az óvatos derűlátásnak mi az oka, nem tudhatom. Azt ellenben sokadszorra is leszögezhetem: Orbán Viktornak megint igaza volt. Látta-e előre, hogy mi történhet túlnan, vagy sem, majdnem mindegy. A lényeg, hogy minimum másfél évtizeddel előzte meg ellenfeleit, amikor kezdésképp saját partnereit teperte maga alá módszeresen, skrupulusoktól mentesen. Győztessé emelkedésének ez képezte az alapját.

A liberális baloldal 2006 őszén kezdődő, 2010 után kiteljesedő, a mai napig tartó, ebben a pillanatban is meghaladhatatlan szétszakadását habként kapta az általa sütött tortára a háromszoros miniszterelnök. A Jobbik korlátok közt tartandó megerősödése – e kulináris hasonlatnál maradva – már csak a mogyoró lett a hab tetején.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Nem kell különösebb jártasság az alapfokú műveletek terén ahhoz, hogy kimatekozzuk: ha az egyik oldalon – vagy ha a jobb-bal dichotómia idejétmúltságát tudomásul véve elfogadjuk hipotézisként a centrális erőteret, akkor az ördög tudja, hol, de fix, hogy a politikai realitásban – tényleg összetart az egy tábor az egy zászló alatt, akkor az apró darabokra szaggattatott kétoldali ellenzék képtelen vele versenyezni.

Amennyiben tehát Botka László kollaboránsokkal és árulókkal viaskodik belül, az azt jelenti, hogy még a startvonalig sem jutott el. A kispártokkal így mi a bánatot kezdhetne? Semmi esélye. Ezek nemhogy fogynának, több és több van belőlük. Kizárt, hogy létezhetne zászló, amely alatt önszántukból összegyűlnének. A mezőny szűkítését egyvalami végezheti el érdemben: a parlamenti választás. Aki 2018-ban nem jut be, attól éppúgy elbúcsúzunk, mint anno Dávid Ibolyától. Az MSZP tulajdonképpen annak is örülhet, hogy nem lett belőle is kispárt, nem jelentéktelenedett el teljesen. Bár ez sem lefutott történet még.

Adódhatna innen a következtetés: öröknek, legyőzhetetlennek sejtem Orbán Viktort. Nos, nem egészen. Szokás hivatkozni a középtájt bizonytalankodó, egyikből is, másikból is kiábrándult szavazókra. A Botka által is kárhoztatott kispártok mind fölöttük döngicsélnek. De hiába. Hiszen balról jöttek. A csalódott jobbos miért választaná bármelyiküket?

A fideszes lobogó alól ellenben egyelőre nem ugrik ki senki sem – néhány bátortalan, jelentősnek nem látszó kísérletet leszámítva –, aki életképes vagy vonzó lehetne. Sok oka van, hogy miért nem, ezt máskor részletezném. Egyelőre maradjunk annyiban: ameddig tart a varázs – no és az érdek! –, addig Botka miniszterelnök-jelöltnek csak a szomorkodás és az idegeskedés marad. Nem vigasz, hogy mindenki másnak is, aki nem tud és óhajt az orbáni univerzum részesévé válni. Még szerencse, hogy előbb vagy utóbb minden zászló foszladozni kezd. Új történet csak azután kezdődhet.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.07.28.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.