Hímek

Gazda Albert

Gazda Albert

2017. május 29., hétfő 11:15, frissítve: hétfő 12:10

John Lukacs, a magyar származású híres amerikai történész mondta Ronald Reaganről: nem az a baj vele, hogy hollywoodi színész volt, hanem az, hogy mindig az is maradt.

Az eddigi utolsó hidegháborús amerikai elnök megítéléséről eszem ágában sincs vitát nyitni itt, más miatt rángattam elő a gondolatot. Ennek a másnak a neve Donald Trump.

A Lukacs-idézet tehát a következőképpen aktualizálható: nem az a baj az elnök-milliárdossal, hogy valóságshow-hős volt, hanem az, hogy az is maradt.

Az elmúlt napokban két csodálatos képsor szaladta körbe a világot az amerikai elnök főszereplésével. Az egyiken Orbán Viktorral az oldalán bukkan fel, váltanak két szót, majd Trump konkrétan félrelöki Dusko Markovic montenegrói miniszterelnököt, elébe vág, kihúzza magát peckesen, úgy feszít. A magyar miniszterelnök közben óvatosan kukucskál a válla mögül. A másik még érdekesebb. Az újonnan megválasztott francia elnökkel ül a sajtó elé, elmondja a mondandóját, kezet fognak, Emmanuel Macron rászorít, nem engedi hosszú másodpercekig, na ki lesz itt az erősebb, mulat a szemlélő.

Érdemes megnézni mindkettőt. Trump és Markovic:

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Trump és Macron:

Utóbbiról a francia azóta elmondta, nem véletlenül történt, ami történt, felkészült a dologra, világossá akarta tenni, hogy nem lesz pincsikutyája senkinek. Felkészülnie volt mire, remek összeállítások keringenek az interneten az amerikai elnök kézszorítási technikáiról – vigyázat, roppant szórakoztató tartalom! –, íme:

A politikáról az utóbbi évtizedek fejleményei alapján hajlamosak voltunk azt hinni, hogy sikerült átlépnie valahogyan a saját árnyékát. Jólesett hinni a fejlődésben. A második világháború után nem voltak többé globális nyílt konfliktusok, a Nyugat színvonalasabb, gazdagabb és okosabb lett, lényegében létrejött az egységes Európa, és csaknem három évtizede már, hogy lőttek a kétpólusú világrendnek és a hidegháborúnak is.

Nemsokára még szebb lesz itt minden, feltételeztük, hiszen közös erőfeszítéseinknek hála végképp letűnnek azok a korszakok, amelyeket szemétdombokon harciaskodó kakasok alakítottak a maguk képére és hasonlatosságára.

Amelyek során ostoba vezérhímek tépték véresre egymást és országaikat.

Ahogy ez kinéz, könnyen lehet, hogy tévedtünk. Kik, mikor, hogyan hibáztak, még nem tudjuk, és az is igaz, hogy egyelőre csak a látvány borzongató. Már úgy értve, hogy sosem a kirakat a fontos, hanem az, ami a mélyben történik. A politika mutatványoskodás is – különösen ebben az internet által agyba-főbe mediatizált búbánatos világban –, ám a munka szerepe és jelentősége jóval meghatározóbb, mint a képeké. Magyarán: a verbális-vizuális és a döntéshozó politika között még 2017-ben is van különbség.

Legalábbis addig, amíg maguk a főszereplők nem felejtik el, hogy a show és a valóság nem ugyanaz. Az Egyesült Államok elnöke sajnos az összes jel szerint igen közel jár ehhez. Nem mondhatni, hogy túl vidám hír lenne ez kedves közösségünk számára.

A szerkesztő ajánlja

Hutter Marianna

Az első Orbán-kormány jelölte Zaid Naffát a tiszteletbeli konzuli posztra

A jordán üzletember már abban az időszakban is elbukott a magyar állampolgársághoz szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.